Lamperth a bölcsődékért

A szociális és munkaügyi miniszter egy pénteki budapesti gyermekvédelmi konferencián kiállt az újabb bölcsődei férőhelyek mielőbbi megteremtésnek szükségessége mellett. Lamperth Mónika szerint a nőknek valódi választási lehetőséget kell adni, amikor arról

A szakminiszter "bölcsődefejlesztés-pártinak" mondta magát, és egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekei számára ezek az intézmények a korai fejlesztés lehetőségét biztosítják, és ezzel erősítik az esélyegyenlőséget.

Magyarország az Európai Uniónál vállalta azt, hogy 2010-re csaknem minden harmadik bölcsődéskorú gyermek számára férőhelyet biztosít. Utalt arra, hogy ez az adat ma mindössze nyolc százalék, miközben jelentős igény van erre a napközbeni ellátásra.

A cél az, hogy a családok maguk dönthessenek arról, élni kívánnak-e ezzel a lehetőséggel - hangoztatta.

A munkaügyekért is felelős miniszter jelezte ugyanakkor, hogy a bölcsődei elhelyezés igénye mögött sok családban "megélhetési kényszer" áll. Ezért, mint fogalmazott, "valódi választási lehetőséget" kell biztosítani az otthonmaradás és a munkavállalás között.

Személyes álláspontját ismertetve ugyanakkor úgy vélte: a gyerek "egyéves koráig jó, ha otthon van az anyuka".

Lamperth Mónika a gyermekvédelmi törvény tizedik évfordulóján, a Parlamentben megrendezett konferencián az aktuális kérdések között említette a kistelepüléseken folyó prevenciós munka megerősítését is.

Mint mondta, a gyermekjóléti intézmények hálózata az elmúlt évtizedben széles körben kiépült ugyan az országban, ám az ellátórendszer még mindig hiányos, így például a megelőző szolgáltatás a kistelepülésen élők közül sokak számára egyáltalán nem érhető el.

A volt önkormányzati miniszter azt közölte: az említett szolgáltatási forma kiépítésében "eszközként használná" a kistérségi társulásokat, ahol a kistelepülések együtt jobb feltételek mellett tudnák megoldani a gyermekek veszélyeztetettségét megszüntető feladatokat.

Elmondta, a törvény 1997-es hatályba lépése óta csökken a veszélyeztetettként nyilvántartott gyerekek száma. Míg 1998-ban még 380 ezer gyereket, addig 2006-ban már csak mintegy 210 ezer gyereket tartottak nyilván veszélyeztetettként.

Lamperth Mónika a konferenciát követő sajtótájékoztatón ígéretet tett arra: konzultál az egészségügyi miniszterrel arról, miként lehetne a szakszerű ellátás feltételeit biztosítani a bölcsődékben vagy az óvodákban az egyre növekvő számú ételallergiás, lisztérzékeny vagy cukorbeteg gyermekek számára.

Az említett egészségi problémákkal együtt élő családok sok esetben csak azért nem tudják igénybe venni a napközbeni intézményes ellátást, mert ott nem tudják biztosítani például az inzulinadag beadását vagy akár a speciális étel megmelegítését.
Forrás: MTI