Ki sokat Markolt, keveset fog

Az egri Markhot Ferenc kórház privatizációja mellett döntött pénteki ülésén a Heves megyei közgyűlés annak ellenére, hogy az intézet bérbeadása ellen több, mint százan tüntettek reggeltől a közgyűlés épülete előtt.

21 igen és 19 nem szavazat mellett a többségben lévő kormányképviselők a kórház 20 éves bérbeadása mellett döntöttek. Az erről szóló pályázatot hamarosan kiírják majd.

A tüntetők az ülést kivetítőn keresztül nézték, de többen a megyei közgyűlés ülésére is bementek. Őket többször rendre kellett utasítani, mert a tárgyalást többször kiabálással és káromkodással szakították félbe. Nagyobb rendbontás nem volt - számolt be a Független Hírügynökség helyszínen lévő tudósítója.

A megyei közgyűlés épülete elől mintegy 30-40 tüntető a kórház elé vonult át, ahol élőláncot alkotva tiltakoznak a kórház bérbeadása ellen.
Forrás: fh