Csángókról írt, díjazott könyvek

A moldvai csángókról és az erdélyi székelyekről írt műveiért, valamint teljes munkásságáért ítélte oda a Francia Földrajzi Társaság idei egyik nagydíját Bernard le Calloc,h francia néprajzkutatónak.

A világ legrégebbi, 1821-ben alapított földrajzi társasága minden évben 10-12 kategóriában oszt díjat, köztük három nagydíjat, melyekből megközelítőleg minden másodikat külföldiek kapnak.
 
A Társaság 1930-ban létrehozott "aranyérem tanulmányi utakért, missziókért és munkákért" nevű nagydíját legutóbb négy évvel ezelőtt Károly brit trónörökös érdemelte ki, azt megelőzően 2001-ben, előtte pedig 1910-ben ítélték csak oda. Az idei, november 24-i átadáson ezzel a nagyon ritkán odaítélt díjjal jutalmazták Bernard le Calloc,h-ot, a finnugor tanulmányok egyik legjelentősebb francia művelőjét, aki több mint negyven éve a Francia Földrajzi Társaság tagja.
Bernard le Calloc,h 1925-ben született Le Havre-ban, és elsősorban Kőrösi Csoma Sándor kutatójaként ismert. Az egyetem elvégzése után a második világháborút követően Magyarországra küldték, ahol a gödöllői francia gimnáziumban dolgozott tanárként és gyorsan megtanult először magyarul, majd finnül és észtül. Franciaországba való hazatérte után a finnugor népek kutatója lett. Élete során eddig 495 tanulmányt publikált, ebből több száz Kőrösi Csoma Sándorról, a tibetológia székely-magyar megalapítójáról szól, közöttük négy magyar és francia nyelven megjelentetett könyv van, de a kutató jegyez tanulmányokat angolul, oroszul és németül is.

A finnugor népek szakértőjeként csaknem félszázra tehető az Észtországról, Finnországról és az egyéb népcsoportokról szóló írásainak száma, de elsősorban magyar vonatkozású nyelvészeti, történelmi, földrajzi, néprajzi és művelődési tanulmányokat közöl, s behatóan foglalkozik a magyar–francia kapcsolatokkal is.

Két utolsó műve, a Les Csangos de Moldavie (A moldvai csángók) és a Les sicules de Transylvanie (Az erdélyi székelyek) egyaránt a bresti Armeline kiadó gondozásában jelent meg.
A díjat odaítélő bizottság nevében - amely negyven munka közül választott - Georges Val, az Európai Bizottság magyar származású Közép-Európa-szakértője az MTI-nek elmondta: nagyon kevés könyv jelenik meg franciául a magyar kultúráról, ezek közül Bernard Le Calloc,h-nak a csángókról és a székelyekről írt munkái azért is kiemelkedőek, mert valamennyi, a témában korábban megjelent művet feldolgoz és elemez az egyszerre történeti és néprajzi jellegű könyvekben. Emellett a Francia Földrajzi Társaság fontosnak tartotta, hogy legutóbbi munkái kapcsán az orientalista professzor teljes munkásságért kapja meg az elismerést - tette hozzá Georges Val.
Forrás: MTI