A Fidesz igen, az MSZP-SZDSZ nem

A Fidesz aláírta, az MSZP és az SZDSZ viszont nem, az az úgynevezett politikai tanúvallomást, amelyet az MDF elnöke tett közzé és szignált pénteken a Gripen vadászgépek beszerzése kapcsán. Pokorni Zoltán, aki ma a Fidesz alelnöke, az érintett időszak párt

Az MSZP PR akciónak minősítette az MDF kezdeményezését, az SZDSZ szerint pedig az ügy az igazságszolgáltatásra tartozik.

Az MDF elnöke pénteken szólította fel politikai tanúvallomásra a parlamenti pártok elnökeit. Dávid Ibolya szerint, aki maga is aláírta a nyilatkozatot komoly, nemzetközi szintű korrupciós gyanúba keveredtek a magyar pártok a svéd Gripen-vadászgépek beszerzése ügyében.


2001-ben nemzetbiztonsági, nemzetgazdasági, mind pedig katonai szempontból a legkedvezőbb döntés született a svéd vadászrepülőgépek bérlésével kapcsolatban - olvasható a korábbi Fidesz elnök nyilatkozatában. Pokorni Zoltán a vadászgépekről szóló döntés meghozatalkor - 2001 májusa és 2002 júliusa között - volt a párt vezetője. A politikus nyilatkozatában igazolja, hogy az általa vezetett párt, illetve politikusai semmilyen formában nem kaptak illegális pénzügyi támogatást a Gripen-vadászgépek beszerzése kapcsán. Amennyiben mégis kiderülne, hogy az általa korábban vezetett párt kapott ilyen támogatást, akkor személyes felelősséget vállal, és azonnali hatállyal lemond pártvezetői tisztségéről - zárul a közlemény. Pokorni Zoltán jelenleg a Fidesz alelnöke.


Dávid Ibolyának, aki az Orbán-kormány igazságügy-minisztere volt lehetősége, sőt kötelessége lett volna szólni, amikor valóságos közbeszerzés nélkül döntött az akkori kormány a Gripenek megvásárlásáról - mondta pénteken a Független Hírügynökségnek az MSZP szóvivője. Nyakó István hozzátette: ha az MDF elnökének lelkifurdalása van, attól még az MSZP nem kíván részt venni az ellenzéki párt PR akciójában. Az MSZP távol az akkori döntésektől ellenzékben volt 1998 és 2002 között - emlékeztetett a szóvivő. A szocialisták nem akarnak részt venni ebben a "kutyakomédiában" - tette hozzá Nyakó István.

Az SZDSZ érti, de nem fogadja el Dávid Ibolya kezdeményezését. A liberálisok hat éve ellenezték és most sem értenek egyet a Gripenek beszerzésével - olvasható az SZDSZ közleményében. A liberálisok szerint nem a pártoknak, hanem a független igazságszolgáltatásnak van teendője ebben az ügyben. Az SZDSZ ugyanakkor választ vár arra, hogy az MDF elnöke, az akkori kormány igazságügyi minisztereként milyen nemzetközi szerződéseket készített elő a Gripen-vásárlások érdekében, illetve mit tett a közbeszerzés jogszerűségének biztosítása érdekében. Tárja a nyilvánosság elé az MDF korábbi támogató döntésének szakmai hátterét és indokait, hiszen a döntés meghozatalakor az MDF semmi kivetnivalót talált az ügyletben - zárul az SZDSZ közleménye.

Az MDF elnöke pénteken szólította fel politikai tanúvallomásra a parlamenti pártok elnökeit. Dávid Ibolya szerint, aki maga is aláírta a nyilatkozatot komoly, nemzetközi szintű korrupciós gyanúba keveredtek a magyar pártok a svéd Gripen-vadászgépek beszerzése ügyében.
Forrás: FH