Zárul a programsorozat

E hét végén, Budapesten zárul a Kodály országa című országos programsorozat; szombaton szinte egész nap a zeneszerző művei szólnak több kórus tolmácsolásban az egyik fővárosi bevásárlóközpontban - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) az MT

A Westend City Center Millenniumi udvarában 10.45-től 16.15-ig a Rába Dal- és Társaskör, a Budapesti Vándor Kórus, a Canticum Novum Nőikar, az Iglice Néptáncegyüttes, valamint a Törökvész úti Általános Iskola, az Andor Ilona Zeneiskola és az Egressy Béni Zeneművészeti Iskola növendékei lépnek fel.

A budapesti rendezvényen az október közepén indult programsorozatban szereplő kórusok között kisorsolnak egy háromnapos utat is, amelynek résztvevői Kodály életútjának fontosabb állomásait keresik majd fel a Felvidéken.

A Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója
alkalmából meghirdetett jubileumi évben az OKM és a Balassi Intézet megbízásából, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége közreműködésével az utolsó negyedévében tizenegy állomást érintő rendezvénysorozatot szerveztek Kodály országa címmel. Az esemény programjait a nagyobb magyarországi városokban, és egy határon túli helyszínen, Galántán tartották, a helyi kórusok bevonásával.

"A rendezvénysorozat célja, hogy Kodály életműve minél több emberhez eljusson, azokhoz is, akikhez hagyományos módon erre kevesebb az esély" - olvasható az összegzésben.

A felkeresett városok bevásárlóközpontjaiban, illetve forgalmas közterein több blokkban hangzanak el Kodály-kórusművek. A koncertek szüneteiben felvételről szóló Kodály-zeneműveket hallgathat, egy kivetítőn Kodály életművét bemutató képeket, filmrészleteket nézhet meg a közönség, illetve a zeneszerző életútját és munkásságát bemutató szóróanyagot osztanak szét az érdeklődőknek.
A programsorozat október 13-án Kecskeméten, Kodály Zoltán szülővárosában kezdődött meg, majd Szolnokon, Sopronban, Győrben, Pécsett és Szegeden, ezt követően pedig Nyíregyházán és Miskolcon léptek fel kórusok.

Az elmúlt hétvégén Galánta, Kodály gyermekéveinek színtere és Székesfehérvár következett, most pedig a fővárosban zárul az országos rendezvénysorozat.

Forrás: MTI