Szériába kerülhet a Nissan műszerfali robotja

A Nissan az elkövetkező 10 évben az autópiac technológiai vezetője szeretne lenni. Fejlesztenek is gőzerővel: a különleges parkolást segítő kamerarendszer és az öngyógyító fényezés mellett a jéghegy csúcsa valószínűleg a műszerfali beszélő robot lesz.

A Nissan Pivo és Pivo2 tanulmányokról régi ismerős lehet a kormány felett kuksoló apró R2D2 utánzat. A kis robot első számú feladata, hogy segítsen a vezetésben. Ennek szellemében például figyelmezteti a sofőrt, ha fáradt vagy éppen részeg, ha kell magától lassítja az autót, sőt a navigáció szerepét is betölti majd.

A különleges az egészben, hogy a műszerfali robot szériagyártásba is kerülhet és ezzel gyökeresen megváltozhat az ember és az autó viszonya. A robot ugyanis enyhe Tamagochi utánérzést biztosít, többek között elbeszélget velünk arról, hogy milyen volt a napunk, vagy éppen az útviszonyokat taglalja.

A robot beépítésétől a Nissan az autó és a háziállat szavak összefonódását várja, de az kétségesnek tűnik, hogy az átlagos autóvezetőnek erre valóban van-e szüksége.
Forrás: A5.hu