Meg kell akadályozni az erdélyi magyarság kettészakadását

Az akut veszély elhárult, de a probléma még él - állítja hétfő délután a vasárnap lezajlott romániai EP-választásokkal kapcsolatos közleményében Tabajdi Csaba. Az MSZP Európai Parlamenti delegációjának vezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy jó lenne el

Tabajdi üdvözölte az RMDSZ-nek a vasárnapi EP-választásokon elért teljesítményét, ugyanakkor gratulált Tőkés Lászlónak is. "Az RMDSZ eredménye rendkívül nagy teljesítmény, annál is inkább, mivel Orbán Viktor mindent megtett, hogy a romániai magyarságot megossza, és ezáltal megfossza európai parlamenti képviseletétől. Szerencsére ez végül nem következett be, hiszen az RMDSZ jó teljesítménye elegendő volt a bejutáshoz" - hangsúlyozta Tabajdi. Szerinte a jó magyar szereplésen túl óriási jelentősége van annak is, hogy a romániai szélsőséges erők közül egyik sem jutott mandátumhoz.

A közlemény szerint az MSZP EP-delegácója készen áll mind az RMDSZ képviselőivel, mind pedig Tőkés Lászlóval való együttműködésre. Úgy vélik, a Fidesz - rövid távú politikai céljai érdekében - megosztja a társadalmat, míg az MSZP a nemzet egysége érdekében kompromisszumokat köt és együttműködésre törekszik. Tőkés László esetében az együttműködés feltétele, hogy hajlandó-e átvenni az európai politikai stílust, és nem keveri-e össze a határozott, higgadt politizálást, a keménykedéssel, az öncélú radikalizmussal. "A kérdés az, megváltozik-e Tőkés László kiszámíthatatlan politikai természete attól, hogy Brüsszelben folytatja tevékenységét?" - hangsúlyozta a képviselő. Tabajdi bízik abban, hogy Tőkés nem a konfrontáció útját választja, nem hozza ki az erdélyi belpolitikát Brüsszelbe, ugyanakkor nem az RMDSZ-szel szemben, hanem együttműködve politizál az EP-ben.

"A választási eredmények fényében sem nyugodhat meg egyik fél sem, a kár a sikerrel együtt is felmérhetetlenül nagy. A Fidesz és Tőkés megosztó politikája következtében az anyaországi magyarság után most az erdélyi magyarság is kettészakadt, ezért az RMDSZ-nek és Tőkés Lászlónak azonnal hozzá kell kezdenie az erdélyi magyarság egységének helyreállításához" - áll az MSZP képviselő sajtóközleményében.
Forrás: FH