Székesfehérvári munkáscsaládból származott, a budapesti egyetem magyar-francia szakára egyik tanára támogatásával jutott be. Az Eötvös Kollégiumban figyelt fel rá Gombocz Zoltán és Echardt Sándor, akik kijárták számára a francia ösztöndíjat. Négy évet töltött Párizsban, itt jelent meg első verseskötete, a Kenyérszegés is. Hazatérve Gombocz tanácsára a Zeneakadémián énekelni tanult, majd újabb ösztöndíjat kapott, de óraadó tanárként is dolgozott. Költészetében egyre inkább előtérbe került szociális érzékenysége, a falusi emberek nehéz sorsa miatti aggodalma. Lírája több forrásból is táplálkozott, a magyar népköltészet, a modern francia líra, s Illyés művei nagyban hatottak rá.
Állandó munkatársa volt a Kelet Népe és a Válasz folyóiratoknak, de kapcsolatba került a Nyugat körével is. Pártfogói között tudhatta Babitsot és Kosztolányit, majd Móriczot és Schöpflin Aladárt, nekik köszönhette, hogy 1939-ben és 1943-ban is elnyerte a Baumgarten-díjat.
1936 és 1942 között a Magyar Dal című lap szerkesztője volt, hangja fokozatosan elkomorodott. A fasizmus előretörését, a háború embertelenségeit látva egyre pesszimistábbá vált, költészetében a nemzethalál végső látomásáig is eljutott. A válság azonban csak időleges volt, hamarosan a politikai szerepvállalásban és a közéleti költészetben találta meg igazi helyét.
A háború után őt is magával sodorta az újjáépítés lendülete. Ekkor született a népi kollégiumi mozgalom indulójává vált Sej, a mi lobogónkat című verse és költötte át magyarra a francia himnuszt, a Marseillaise-t. 1949 és 1954 között prózaírással foglalkozott, Hulló csillagok és Dunántúli végeken címmel történelmi regényeket írt, nagy mesélőkedvvel idézve fel a XVI.-XVII. század törökellenes harcait. 1955-ben József Attila-, majd egy év múlva Kossuth-díjat kapott.
Az 1956 utáni időszakban megjelenő versesköteteinek színvonala egyre egyenetlenebbé vált, túlzott szónokiasság, mesterkélt harsányság, didaktikus hang jellemezte költészetét. A betegség hatására lírája átalakult, ekkori köteteiben (Parázs, Idők szálltán) már a visszatekintés, a számvetés, a múlandóság érzete kapott nagy szerepet, verseinek elégikus hangját a lélek derűje hatotta át. Utolsó verseskötete 1971-ben jelent meg, majd nem sokkal később, március 9-én Budapesten meghalt.
Hátrahagyott verseiből 1973-ban jelent meg kötet Holdnéző címmel. Sokoldalú művészként írt verses mesejátékokat, ifjúsági regényeket és gyermekverseket, emellett fordított is, Dumas-t, Moliere-t, Romain Rolland-t ültetett át magyarra.