Szolnok city foglya

Várhegyi Attilát elmeszelték. Egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, azért mert Szolnoki polgármestersége idején kárt okozott az önkormányzatnak, és rebesgetik akiknek ez hasznára volt, azok bőkezűen támogatták a Fidesz 1994-es kampányá

„A Tisza folyóra, a Nap ragyog,
Ez Szolnok city, én itt lakok,
Nagy Babilonba, egy rab vagyok,
Én Szolnok city foglya vagyok.”
(Copycon: Szolnok city)

Olcsón venni, drágán eladni

Várhegyi a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára volt, a vizsgált időszakban szolnoki polgármester. Az első vádpont szerint Várhegyi gyakorlatilag ingyen (közművesítésért) adott el önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat az L+L valamint a Profil Mérnöki Irodáknak. Majd azzel egy időben lemondott a város elővásárlási jogáról is. Az ingatlanokat még aznap értékesítették az új tulajdonosok, piaci áron, az OTP-nek. A Szolnoknak okozott 190 millió forintos vagyoni hátrány az az összeg, ami a két ár közötti különbözet. Annak köszönhetően, hogy a polgármesternek az említett szerződések megkötéséhez nem volt joga, könnyű volt megcsípni hűtlen kezelésért. Mivel ebben az ügyben Várhegyinek a szándékossága nem volt bizonyítható, az ügyészség a vádat hanyag kezelésre változtatta. Azaz hülyeségért panaszolták be, nem hiénázásért. A Budakörnyéki Bíróság a hanyag kezeléssel okozott kárt nem minősítette ítéletében. Tudni illik, a szocialista és szabad demokrata képviselők meghiúsították az ingatlanüzletet, ezért a város perben állt a kedvezményezett cégekkel.

Beszélt Attilával, mégse Faludy György

m_ATULA m_AGAZIN
Lemondott Várhegyi Attila

Annak ellenére, hogy az ügyészség furmányos módon, a szakértõk utolsó pillanatban megváltozott véleményére hivatkozva a vádak jelentõs részét elejtette, a fenmaradó vádpontokat meg enyhítette, illetve hogy a bíróság még így is felmentette az egyik vádpont alól, és pusztán hanyag kezelés miatt ítélte 300 ezer forintos pénzbírságra, Várhegyi Attila lemondott a kulturális tárca államtitkári posztjáról.

A bíróság az egész eljárás alatt nem talált összefüggést aközött, hogy az akkor még szolnoki polgármester Várhegyi azoknak a cégeknek adott el áron alúl telkeket, akik elõbb választási kampányát támogatták. Végül is, mi ebben olyan egyértelmû, altruista cselekedet is lehetett. Különben is, miért ne vélelmezhetne a bíróság ártatlanság mellett véletlenszerûséget is?

A felmerülõ kérdéseket - hogy a faszba nevezték ki egyáltalán ezt a seggfejet? Hogyan nyeri meg így a választásokat Szolnokon a Fidesz? - mellõzve, javaslom: ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! Vivát!

Forrás: http://matula.hu/
A második vádpontot, a vesztegetést elvetette a bíróság. Ez azért érdekes, mert a Fidesz szolnoki kampányát szervező Mahir Szolnok pont a telekspekuláns cégek részére állította ki azokat a számlákat, melyek mögött teljesítés nem állt. Pontosabban állt, de a Fidesz felé, nagyjából 1,3 millió forint értékben. Az L+L Mérnöki Iroda például 625 ezer forinttal támogatta a Fidesz kampányát. Simó József másodrendű vádlottat azért nevezték ki azelőtt a helyi Mahir cég élére, mert a Fideszben jómunkásembernek számított. Vallomása szerint a polgármester maga diktálta neki telefonba az adatokat, hogy mennyiről és kinek a nevére kéne egy számla. Várhegyi ezt tagadta, állítása szerint sem telefonon, sem élő szóban nem tett ilyet, a kampány finanszírozására maga Simó tett ajánlatot. Maga mellett hozta fel azt is, hogy az említett cégek vezetői közül többel haragban volt. A pártfinanszírozás Várhegyi-féle modellje törvénybe ütközik, mert azt a követhetőség követelménye miatt csak a pártkasszán keresztül szabad, annak megkerülésével nem. Ennek ellenére a bíróság szerint a vesztegetés „nem volt veszélyes a társadalomra”.
Az ilyen összegekből finanszírozott „Fidesz Mikulás” remélhetőleg valóban nem. Az indoklásban az is benne foglaltatott, hogy Várhegyi maga nem jutott pénzhez az üzleten, nem utaltak neki a Kajmán-szigeteken keresztül svájci bankszámlára, nem csúsztattak borítékot a zsebébe, és alvállalkozóként sem szegődött a kedvezményezett cégekhez, ahogy az például Kőbányán volt szokásban. Az indoklást egy picit instabilnak érezzük azon a ponton, hogy Várhegyi végeredményben saját kampányát is (köz-)pénzelte a fenti, vitatható módon. Kínos, hogy Várhegyi volt a Fidesz finanszírozásért felelős pártigazgatója, és az is maradt. A Pest Megyei Bíróság másodfokon, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében találta bűnösnek. Ki is rótt érte egy év, két évre felfüggesztett börtönt és félmillió forint pénzmellékbüntetést. Szokatlanná az teszi ezt az ítéletet, hogy olyanban is elmarasztalták Várhegyi Attilát amiben az ügyészség azt nem indítványozta és a büntetés is súlyosabb az ügyészi indítványnál. Igaz, a szándékosság megállapításában könyörtelen vaslogikával érvelt a bíróság: mégiscsak polgármester volt, többéves gyakorlattal, tudnia kellett, hogy megszegi a kötelességét.

Damaszkuszi vasút

Simó Józsefet a vallomása után életveszélyesen megfenyegették és kárt tettek a tulajdonában lévő személygépkocsiban is. A rongálás ügyében a Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozott, Simó nem kért védelmet. A a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság feljelentéskiegészítést rendelt el. Máig nem tudni, hogy a Várhegyire tett terhelő vallomás és fenyegetés között volt e összefüggés. Simó még a tárgyalás után úgy nyilatkozott, azért tett végül terhelő tanúvallomást, mert a Fidesznél rá akarták kenni az egész hóbelevancot, amire nem volt hajlandó. Válaszul a védelem, azzal próbálta erodálni a csakis és kizárólag Simó vallomására épülő vádat, hogy a tanú csak a saját bőrét menti, illetve bosszút áll, amiért kiakolbólították egy önkormányzati bizottsági helyből. Simó saját vallomása szerint a Központi Bűnüldözési Igazgatóság első kihallgatásán még sumákolt és maszatolt. A pálfordulást azután érezte remek ötletnek, hogy a KBI-től hazafelé döcögve a vonaton, telefonon számolt be Várhegyinek a fejleményekről és annak akkor tanúsított modorát, hozzáállását igen a szívére vette.

Reklámzseni

Várhegyi Attila cége a PResztizs Média Kft. azóta is több Fideszes önkormányzatnak dolgozik, biztos azért, hogy a kormánypártok két börtönbe zárt szocialista politikus között ennek apropójaként előhúzhassák a cilinderből, mintegy emlékezet frissítésül. Ez a kapcsolat még akkor is ostobaságnak tűnik, ha az említett kommunikációs stratégia unalmas, és konkrétan irritáló. A másikra mutogatás csak azt a szavazópolgárt nem ingerli, akit meggyőzni már amúgy sem kell. Akkor is a szívük csücskébe rejtett pártra szavaznának, ha annak valamennyi politikusáról kiderülne, hogy szabadidejében birkákat abuzál. Várhegyi kreatívjai brainstromingolták össze, hogy a Hódmezővásárhely környékén, a kórházak között flippergolyóként cikázó mentőautóban elhalálozott beteget az „egészségügyi reform első áldozataként” kommunikálják.