Kétszer annyiért kutathatják az őssejteket

Megduplázza az őssejt kutatásra fordítható pénzeket Németország. Ezt az oktatási és kutatási miniszter jelentette be szombaton. Jelenleg évente 5 millió eurót (több mint 1,2 milliárd forint) költenek a kutatásra, Anette Schavan pedig közölte: ezentúl csak

"Az elkövetkezendő években Németországnak a felnőtt őssejt-kutatás motorja kell, hogy legyen, fölhasználva és bővítve az eddig elért eredményeket"- fogalmazott a politikus.

Berlin azután döntött a forrás megduplázása mellett, hogy a héten japán és amerikai tudósok emberi bőrszövetből állítottak elő őssejtet.

Eddig csak embrióból tudták kinyerni a sejteket.

Forrás: FH