Független Koszovót akar az EIP

A koszovói parlament által estlegesen kikiáltott függetlenség elfogadására szólítja fel az unió tagállamait az Európai Ifjúsági Parlament (EIP) magyar tagozata. Egyebek mellett ezt a döntést hozta a tagozat alakuló ülésén szombaton Budapesten. Kovács Lász

"Az Európai Ifjúsági Parlament felszólítja az Európai Unió összes tagállamát, hogy fogadja el a koszovói parlament függetlenségi nyilatkozatát" - olvasható a magyar EIP-határozatban.
A dokumentum szerint a régió stabilitása érdekében nem szabad megváltoztatni a jelenleg még Szerbia részét képező tartomány területét, nem szabad felosztani Koszovót és a terület nem egyesülhet másik állammal. Ugyanakkor tovább kell szélesíteni a kisebbségek jogait tartományban - teszi hozzá a határozat.

A Koszovó jövőjéről szóló döntés egyike volt annak a hét határozatnak, amelyet a négynapos alakuló ülés zárásaként fogadott el az Európai Ifjúsági Parlament magyar tagozata.
A fiatalok egyebek mellett a reformszerződéssel kapcsolatban is megfogalmazták álláspontjukat, valamint kulturális, oktatási igazságügyi, külügyi és gazdasági kérdésekben is kifejtették véleményüket.

Az ülést követő sajtótájékoztatón Kovács László uniós biztos az MTI kérdésére elmondta: az Európai Ifjúsági Parlament határozatai beépülhetnek az uniós döntéshozatalba. A korábbi példákhoz hasonlóan a szombaton elfogadott döntéseket is eljuttatja majd az Európai Bizottság többi tagjához - tette hozzá.

Az Európai Ifjúsági Parlament 1987-ben Franciaországból indult, azóta pán-európai mozgalommá fejlődött, amelynek nemcsak az uniós tagállamokból vannak tagjai. A szervezetben eddig nem voltak magyar képviselők.

Kozma Tamás, az EIP Magyarország projektkoordinátora elmondta: az 55 magyar képviselőt 140 jelentkezőből választották ki. A magyar képviselők az Európai Ifjúsági Parlament jövő évi ülésén már szeretnének ott lenni - tette hozzá.

Terveik szerint 2011-ben - a magyar EU-elnökség idején - Magyarországon szeretnék, ha megrendeznék az EIP nemzetközi ülését - fűzte hozzá Kozma Tamás.

Forrás: MTI