Csokival Afrikába

Csokoládé-üzemű autóval indult két környezetbarát brit pénteken több mint hétezer kilométeres utazásra, melynek végcélja az afrikai Timbuktu. A bioüzemanyagok használatára akarják fölhívni a figyelmet. Egy olyan afrikai városba autóznak, amelyet a klímavá

Andy Pag és John Grimshaw először kompon mennek át Franciaországba, majd Spanyolország és a Gibraltári-szoros érintésével Marokkón és Mauritánián át jutnak el Maliba, Timbuktu városába

A 7200 kilométeres utat csokoládé-üzemanyag használatával akarják megtenni. A háromhetes kirándulásra kétezer liter bioüzemanyagot visznek, amely négyezer kilogramm csokoládéból készült. Ez 80 ezer szelet csokinak felel meg. Ha megéheznének, nem falatozhatnak belőle, mert az nem is hasonlít a boltokban kapható édességre: hulladékcsokoládéból kivont kakaóvajból készült.

Magukkal visznek még egy olyan átalakító szerkezetet is, amely használt olajból képes üzemanyagot előállítani.

A 34 éves Pag azt mondta: ha sikerül ez a hosszú út bioüzemanyaggal, akkor már kevesebb kifogást találhatnak azok, akik munkába járáshoz, vagy bevásárláshoz nem a "csokoládébenzint" használják.
Forrás: FH