Vakondgazdaság

A Fidesz szerint a kormány kiigazított konvergenciaprogramja növekvő adóteherrel számol 2008-ban, ami azt jelenti, hogy jövőre még mélyebbre kerül az ország a gazdasági és a szociális válságban - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteki b

"Nem látszik a fény az alagút végén, nem közeledünk a vége felé, hanem egyre mélyebbre merülünk a gazdasági válságban és a szociális válságban" - fogalmazott az ellenzéki politikus annak kapcsán, hogy pénteki lapértesülések szerint készülőben van a kormány frissített konvergenciaprogramja, amely semmivel sem jósol könnyebb évet 2008-ra és 2009-re.

Navracsics Tibor szerint a kiigazított konvergenciaprogram nem csökkenő vagy stagnáló, hanem növekvő adóteherrel számol, azaz jövőre még nagyobb lesz a magyar lakosságra nehezedő adóteher, miközben Magyarországon világviszonylatban most is az egyik legmagasabb az adóterhelés. Ezt növeli tovább a kormány, korábbi adócsökkentési ígéretei ellenére, és közben nem tesz semmit ezeknek a nehézségeknek az elkerülésére - fogalmazott a frakcióvezető.
Hangsúlyozta: az elmúlt öt év szocialista-szabad demokrata kormányázásnak eredményeként Magyarország a régió éllovasából abszolút sereghajtóvá vált, a legrosszabb mutatókkal rendelkezik az államháztartási hiány, az infláció, a munkanélküliség és a gazdasági növekedés tekintetében.

A Fidesz frakcióvezetője azt is mondta, elemzői vélemények szerint a magyar gazdaság növekedése a két százalékot sem fogja elérni az év végére, amivel nemcsak hogy nem közelítjük az EU átlagát, de még a volt szovjet tagköztársaságként rosszabb helyzetből indult balti államok is lehagyhatják Magyarországot a következő években.

Emlékeztetett arra, hogy a kormányprogramban még 3-4 százalékos növekedéssel számolt a kabinet, vagyis nem arról van szó, hogy egy picit félrebecsülte a növekedést, hanem alig a felét tudja teljesíteni a gazdaság a kormányzati előrejelzésnek.

Navracsics Tibor kitért arra is, hogy az infláció az eredeti kormányzati tervekkel ellentétben 6,2 százalék helyett most 7,5 százalék, de ez még növekedhet az év végéig.

Arra a felvetésre, hogy az Európai Központi Bank (EKB) nagyra értékelte a Magyarországon zajló átalakításokat, a frakcióvezető azt mondta: az EKB elsődleges szempontja, hogy Magyarország a maastrichti kritériumokat teljesítse, azonban egy politikusnak nem csak monetáris szempontokat kell szem előtt tartania, hanem szociális felelőssége is van.

A Fidesz frakcióvezetője közölte: a magyar megszorító csomag szociális áldozatait, szociális árát nézve rendkívül rossz szerkezetű. Hozzátette: emellett a kormány nem tesz lépéseket a tartós gazdasági növekedés alapjainak megteremtése érdekében, ami miatt a magyar gazdaság egyre versenyképtelenebb lesz.

Budai Bernadett kormányszóvivő erre reagálva azt hangsúlyozta: 2008-ban csak azok számára növekszik az adóteher, akik eddig elkerülték az adózást, a magyar gazdaság helyzetét pedig nemzetközi hitelminősítő intézetek kedvezőbben értékelték.

"Magyarország topreformer - így minősítette a kormány másfél éves tevékenységét a Világbank a közelmúltan. Úgy tűnik azonban, az ellenzéki párt már nemzetközi szervezetek állásfoglalását sem tartja mérvadónak" - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a szóvivő. Budai Bernadett emlékeztetett arra, hogy a Fitch hitelminősítő intézet néhány hete "felminősítette" az országot, a magyar gazdasággal kapcsolatos kilátásokat negatívról stabilra módosította. Ugyanezt a Standard and Poor's már fél évvel korábban szintén megtette.

"Mindez azt bizonyítja, hogy Magyarország jó úton halad, mert csökken a munkanélküliség, jövőre már emelkednek a reálbérek, némileg nő a fogyasztás, gyorsul a gazdasági növekedés és lassul az infláció" - olvasható a kormányszóvivői közleményben, ami arra is kitért: kevesebben vannak minimálbérre bejelentve, többen fizetnek minimálbér felett adót, többen fizetnek járulékot, és kevesebb a veszteséges vállalkozás.

Budai Bernadett a Fidesz frakcióvezetőjének szavaival összefüggésben közölte: a gazdaság szinte pontról pontra azon a pályán halad, amelyet a kormány másfél évvel ezelőtt az Új egyensúly programjában felvázolt, és amely a konvergenciaprogramban is megfogalmazódott.

"A program 2006-ra 10,1 százalékos, 2007-re 6,8 százalékos, 2008-ra 4,3 százalékos hiánnyal számol. A tavalyi hiány 9,2 százalék lett, vagyis ezt kipipálhatjuk. Az idén 6,4 százalékot várunk, tehát ezt is kipipálhatjuk. Jövőre 4 százalékos hiánnyal számolunk, és ezt a várakozást az elemzők is reálisnak tartják - szintén kipipálva" - írta közleményében a kormányszóvivő.
Forrás: MTI