Judith Miller hazánkban

A világ egyik legismertebb antikvitás-szakértője, Judith Miller személyesen mutatta be csütörtökön Stílus és forma - Az iparművészet képes enciklopédiája című vaskos átfogó kötetét magyarországi olvasóinak.

A november 22-25. között látható Budapest Art Fair antik és kortárs képzőművészeti kiállításhoz és vásárhoz kapcsolódik az írónő látogatása. Judith Miller eddig több mint 100 könyv szerzőjének, szerkesztőjének mondhatja magát.

Amint a tájékoztatón elárulta, olyan lakásban nőtt fel, ahol egyetlen régi tárgy sem volt. Tehát nem gyermekkorában kezdődött az antikvitások iránti rajongása: egyetemi tanulmányai során szeretett bele a művészettörténetbe és a régiségekbe.

Először csak filléres holmikat gyűjtött, nem lévén tehetős, járta az ószeresboltokat, bolhapiacokat, zsibvásárokat. Később pedig szinte aukciófüggő lett, még a katalógusokat is megszállottan gyűjtötte - vallotta be szégyenlős mosollyal a tájékoztatón.

Ma a világ egyik legtekintélyesebb antikvitás-szakértőjének tartják. Rendszeresen publikál különféle újságokban és magazinokban, szakértője rádió és TV-sorozatoknak, valamint rangos lakberendezési folyóiratoknak.

A Skóciában született Judith Miller ma Észak-Londonban él családjával, egy szépen felújított Edward-kori házban.

A Stílus és forma című szép kivitelű kötetet a Geopen Kiadó jegyzi. A kiadó rendszeresen jelentet meg művészeti albumokat, sorozatokat.

Az egy évtizede alapított cég büszke arra, hogy kiadhatja Judith Miller könyveit, ezzel gyarapítva sztárszerzőinek számát - mondta a tájékoztatón Babucs Éva, a kiadó igazgatója.
Forrás: MTI