Házy Erzsébetre emlékezünk

Huszonöt éve, 1987. november 24-én halt meg Házy Erzsébet Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a magyar operajátszás egyik legtündöklőbb csillaga. Pozsonyban született 1929. október 1-jén. A Nemzeti Zenedében kezdett zongor

1951. augusztus 1-jén szinte előképzettség nélkül lett tagja a Magyar Állami Operaháznak, a Gördülő Opera egy ózdi előadásán, a Rigoletto apródjaként debütált. Már ekkor feltűnt gyönyörű hangja, attraktív megjelenése, kiváló színészi készsége, személyes varázsa.

Az operarepertoár csaknem valamennyi jelentős szoprán főszerepét elénekelte. Kezdetben lírai szerepeket kapott, a hatvanas évektől drámai szerepkörben is nagy sikerei voltak, s jelentős részt vállalt új magyar operák bemutatásában is. Sokat vendégszerepelt, a világ számos operaszínpadának szívesen látott vendége volt. Legnagyobb sikere a Manon Lescaut címszerepe volt Ilosfalvy Róbert partnereként, a Lamberto Gardelli által 1961-ben betanított és többször vezényelt előadáson, alakítását még ma is az évszázad Manonjaként emlegetik. Csajkovszkij Anyeginjéből Tatjanát a moszkvai Bolsoj színpadán is elénekelte, méghozzá orosz nyelven, a helyes kiejtés elsajátításában akkori férje, Darvas Iván segítette.

Ritka érzéke volt a XX. századi zenedarabok fanyarabb ízű személyiségeinek megformálásához: énekelte a Menyasszonyt Szokolay Sándor Vérnászában, a Lányt Mihály András Együtt és egyedül című művében, Lysistratét Petrovics Emil alkotásában és Évát Az ember tragédiája című Ránki György darabban. Amikor az Erkel Színház előadásain nagyoperettekben is bemutatkozott, kiderült, humora is van. A mozivásznon is emlékezeteset alakított a Felfelé a lejtőn (1957), az Új Gilgames (1963) és a Gerolsteini kaland (1957) című filmekben.

Házy Erzsébet szerves egységbe kovácsolta az éneket és a színészi teljesítményt, előadásmódjában igazi emberi szenvedély izzott, hús-vér emberi sorsokat teremtett az operaszínpadok stilizált világában. Sokoldalú művész volt, korának egyik nőideálja, gazdag színezetű szopránhangja érthető szövegkiejtéssel, és erotikus színpadi kisugárzással párosult.

Mondják, civilben ellentmondásos személyiség volt, olykor bűbájos, olykor elviselhetetlen. Ennek bizonyára az volt az oka, hogy a vitathatatlan szakmai sikerek mellett magánélete kudarcok sorozata volt.

Kimagasló művészi alakításaiért 1963-ban Liszt-díjat kapott, 1968-ban Érdemes Művész címmel tüntették ki, 1970-ben Kossuth-díjban részesült, 1968-ban érdemes, 1976-ban kiváló Művész lett. Budapesten halt meg 1982. november 24-én.
Forrás: MTI