Összetört álmok

Az Elementary Force nem tudja vállalni a szereplést a Csillag születik középdöntőjében.A harmadik elődöntőből továbbjutó breaktánc csoport, az Elementary Force nem tudja vállalni a további szereplést.

A sors fintora, hogy éppen akkor kapták a hírt a külföldi fellépésről, mikor már a Csillag születik elődöntőjére készültek. Azt remélték, hogy sikerül összehangolniuk a két feladatot, de álmaik a havi egy millió forintos fődíjra gyorsan szertefoszlottak. A szerződés ugyanis, amit aláírtak, nagyon szigorú feltételeket szab a fiúknak.

Így az egyik szemük sír, a másik nevet, hiszen a spanyolországi fellépés elindíthatja külföldi karrierjüket, de le kellett mondaniuk az itthon hírnevet garantáló produkcióban való szereplésüket.

A váratlan fordulat a Csillag születik készítőinek munkáját is megnehezíti, hiszen találniuk kell valakit a középdöntős csapat helyére. Ebben a nézők segítségét kérik. A három elődöntő közönségkedvencei közül dönthetik el a szavazók, hogy ki vegye át a megüresedő helyet. A három produkció, akik ismét lehetőséget kaptak: Attraction, Bíró Gergő és Góra Krisztián.

Forrás: netbulvar.hu