Göncz határon túli szervezetek képviselőivel tárgyalt

Határon túli magyar szervezetek képviselőivel tárgyalt a külkapcsolati stratégiatervezetről Göncz Kinga külügyminiszter kedden Budapesten - közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel.

A találkozó célja az volt, hogy a határon túl élő magyarok, képviselőik révén, első kézből kapjanak tájékoztatást az őket is érintő kormányzati elképzelésekről, amelyek végső formába öntésében, véleményük, javaslataik révén, ők maguk is részesek lehetnek - olvasható a tárca közleményében.

A tervezet társadalmi vitájának első fordulójaként számon tartott keddi találkozón a romániai RMDSZ, az Ausztriai Magyar Szervezetek és Egyesületek Központi Szövetsége, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, a Magyar Egyesületek Szövetsége, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség képviselői vettek részt.

A Külügyminisztérium koordinálásával és szerkesztésében elkészült a külkapcsolati stratégia tervezetet a kormány első olvasatban október 31-én hagyta jóvá, a dokumentum társadalmi és politikai egyeztetése november 15-én kezdődött meg. A találkozó jelzi a nyitottságot, amivel a kormányzat a magyarság különféle rétegei felé fordul, mert úgy véli, hogy a hosszú távú, átfogó egyeztetésen alapuló külkapcsolati stratégiát csak úgy lehet kidolgozni és elfogadni, ha azt egy minél mélyebb és tartalmasabb tájékoztatás, valamint társadalmi kommunikáció előzi meg - zárta közleményét Szelestey Lajos, külügyi szóvivő.

Forrás: MTI