A Nemzeti Fórum bírálja a közlekedési törvény módosítását

Nem tartja elfogadhatónak az egyes közlekedési törvények módosítására benyújtott kormányjavaslatot a Nemzeti Fórum, amelynek álláspontja szerint az előterjesztés megnyitná a közútkezelői feladatok privatizációjának lehetőségét. Erről V. Németh Zsolt beszé

A Fidesz színeiben parlamenti képviselő V. Németh Zsolt kifejtette: az előterjesztés ellentétes az Országgyűlés által 2004-ben elfogadott közlekedéspolitikai koncepcióval, akárcsak az uniós tagállamok azon gyakorlatával, hogy a közútkezelői feladatokat állami társaságok végzik.

A több száz évre visszatekintő közútkezelői és üzemmérnökségi hálózat magánkézbe adása 77 üzemmérnökséget és ötezer munkavállalót taszít a bizonytalanságba és súlyosan veszélyeztetné a közlekedés biztonságát - mondta V. Németh Zsolt. Hozzátette: jelenleg Magyarországon nincs privatizációs kényszer, az állami tulajdon aránya ráadásul alatta van a mintául szolgáló nyugati államokénak.

Mint elhangzott, a Nemzeti Fórum tiltakozik a "gátlástalan privatizációs kísérlet" ellen, és törvénymódosítást kezdeményez a nemzeti vagyon elherdálásának megakadályozása érdekében.

Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke, fideszes képviselő erkölcsi és elvi támogatásáról biztosította a szerdai sztrájk szervezőit. Mint mondta, az elmúlt több mint másfél évtized "legnagyobb háborgása" tapasztalható az országban.

Forrás: MTI