Visszautasít a Liga

A Liga Szakszervezetek szerint sajnálatosak az MSZP megnyilvánulásai, amelyekkel a nagyobbik kormánypárt gyengíteni próbálja a november 21-ére tervezett tiltakozás erejét - hangsúlyozta az a közlemény, amelyet a szakszervezeti szövetség vasárnap este jutt

Sajnálatos, hogy a kormány és annak főerejét adó MSZP megnyilvánulásai "megpróbálják hamis színben és köntösben feltüntetni a Liga Szakszervezetek pártpolitikától mentes akcióit, hogy gyengítsék a tiltakozás erejét" - volt olvasható az érdekvédelmi szervezet közleményében, amelyet azt követően fogalmaztak meg, hogy az MSZP szóvivője kijelentette: nem lehet kérdéses, hogy a szerdára tervezett megmozdulás mögött a Fidesz és szövetségesei állnak.

A közlemény szerint a november 21-i tiltakozó akciók szervezésében egyetlen politikai párt sem vesz részt. "Azokra nem várunk senki olyat, aki sanda politikai céllal a Liga Szakszervezetek által megfogalmazott szociális követeléseken túl politikai követeléseket próbál ráerőltetni a tisztességes céllal megszervezett tiltakozásokra" - tette hozzá a közlemény.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a megmozduláshoz csatlakozó szervezetek között számos civilszervezet, az egészségügy valamennyi kamarája és a szakszervezeti mozgalomnak a Liga Szakszervezetek tagszervezeti körét lényegesen meghaladó szervezetei megtalálhatók, ami bizonyítja, hogy országos ügyről van szó.

Vasárnap Nyakó István, az MSZP szóvivője fogalmazott úgy az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy egyértelművé vált, amit korábban csak sejteni lehetett, miszerint a Fidesz áll a szerdai megmozdulás mögött. Nyakó István azt írta, hogy "az országosnak hazudott sztrájkban kizárólag két szakszervezeti szövetség vesz részt; talán nem véletlen, hogy éppen a Liga és a Munkástanácsok elnökei jártak nemrégiben Orbán Viktornál egy titkos megbeszélésen".
Nyakó István szerint nem is lehet kérdéses, a szerdai megmozdulás mögött a Fidesz és szövetségesei állnak.

Ugyancsak vasárnap Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke sajtótájékoztatón jelentette be: a Fidesz erkölcsileg, politikailag támogatja mindazon szervezeteket, amelyek a szolidaritás napjának megmozdulásait szervezik. Közölte: a Fidesz nem vesz részt a demonstrációk, sztrájkok szervezésében, ám "a legteljesebb mértékű erkölcsi, politikai támogatásunkról szeretnénk biztosítani mindazon szervezeteket, amelyek a megmozdulásokat szervezik".

A Liga Szakszervezetek 2007. szeptember 28-án döntött arról, hogy 2007. november 21-én, a Társadalmi Szolidaritás Napján tiltakozó akciókat szervez a kormány társadalombiztosítást érintő intézkedései ellen. A szakszervezeti szövetség a kormányzat által január 1-től tervezett nyugdíjmegállapítási szabályok, illetve az egészségbiztosítási pénztár privatizációja ellen kíván tiltakozni.
Forrás: MTI