Bilincsben a sajtó

Nem csak a tüntetőket, hanem két újságírót is elvittek a rendőrök szombat este a Batthyány-örökmécsesnél tartott, be nem jelentett, kormányellenes demonstrációról. Egyikük az RTL Klub Híradójának elmondta: nem érti miért kellett őt megbilincselni, miután

A rendőrség szerint szabályszerűen jártak el, mivel többször felszólították a demonstráció résztvevőit, hogy hagyják el a helyszínt.A rendőrök szombaton este oszlatták fel a be nem jelentett tüntetést a Batthyány-örökmécsesnél. Amikor többszöri felszólítás után sem ment el senki sem a térről, több embert, köztük a helyszínen dolgozó újságírókat is igazoltatni kezdték.

"Nem érdekelte őket, hogy újságíró vagyok, vagy nem. Közölték, hogy akkor most úgy döntöttek, hogy előállítanak, mert szabálysértést követtem el " - mondta az RTL Klub Híradójának az Index internetes hírportál újságírója. Bogád Zoltánt több tüntetővel együtt megbilincselték, egy rabszállító autóba rakták, majd a VII. kerületi rendőrségre vitték. Ügyvédjének köszönhetően öt óra után elengedték.
A hvg.hu tudósítóját is bevitték a rendőrök: a kerületi kapitányságon 4 órán keresztül állt, mert nem volt szék, és inni sem adtak neki.

A rendőrség szerint minden szabályszerűen történt. A felszólítás külön kiterjedt a sajtó munkatársaira is, azaz, hogy a rendőri intézkedés helyszínét nekik is el kell hagyniuk. A felszólítás ellenére a csoport egy része az örökmécses közelében maradt, ekkor kezdtek el intézkedni a rendőrök - mondta Tafferner Éva, a BRFK sajtószóvivője.

Összesen 32 embert állítottak elő szombaton este, éjszaka elengedték őket. Szabálysértési eljárás indult ellenük.
Forrás: MTI