Piros esernyők

Egy intézeti lány prostitúcióból való kitöréséről szól Bacsó Péter filmje, amelyet A piros esernyők munkacímmel forgat a rendező. A filmet forgatókönyvíróként is jegyző Bacsó Péter elmondta, hogy az alkotás márciusra készül el. A film ötletét az Európai U

A történetben a fiatal árvát szerelme vezeti be a prostitúcióba: szeretetéhségében társa kedvéért lefekszik valakivel, majd eladják őt egy motorért. Egy lányfuttató igájában küszködik, végül fellázad ellene. A történet a komikum és a tragikum között egyensúlyoz - fűzte hozzá a rendező. 

Szólt arról is, hogy a női főszereplőt alakító Ubrankovics Júlia mellett játszik a filmben Hujber Ferenc, Kaszás Gergő, valamint Tóth Attila is. A fontosabb epizódszerepekre Cserhalmi Györgyöt, Máté Gábort, Lázár Katit, Újlaki Dénest és Fullajtár Andreát kérte fel a rendező.

Az alkotás operatőre Andor Tamás, a producer Kálomista Gábor, a vágó Csillag Manó - tette hozzá Bacsó Péter.

A megközelítőleg 200 millió forintból készülő mozit szeptember közepén kezdték el forgatni, jelenleg pedig a vágásnál tartanak.

Bacsó Péter 1928-ban született Kassán. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1950-ben szerzett diplomát, azt követően a Hunnia dramaturgja lett, forgatókönyveket is írt. 1963 óta rendez filmeket. 1973-tól 1991-ig a Dialóg Stúdió művészeti vezetője volt.

Fontosabb filmjei között tartják számon a következő alkotásokat: Szerelmes biciklisták (1965), Nyár a hegyen (1967), A tanú (1969), Te rongyos élet (1983), Banánhéjkeringő (1986), Sztálin menyasszonya (1990), Kis Romulusz 1-6. (1994), Megint tanú (1994), Hamvadó cigarettavég (2001), De kik azok a Lumnitzer nővérek? (2006).

Forrás: MTI