Kifosztva került elő a tűzoltóság autója

Ellopták és teljesen kifosztották a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivőjének szolgálati gépkocsiját. Molnár Péter elmondta, hogy szombaton éjjel mentésben vett részt Budapesten egy súlyos közlekedési a balesetnél, s miközben az egyik sérült újraéleszté

Molnár Péter hangsúlyozta, hogy a megkülönböztető fényjelzést csak akkor lehet bekapcsolni, ha jár a gépkocsi motorja.  Az autót vasárnap reggel a III. kerületi Juhász Gyula utcában találták meg. Teljesen kifosztották, elvittek belőle mindent, amit mozdítható volt, még azt is, ami nem - mondta a szóvivő, aki szerint a kár mintegy 1,5 millió forintra tehető.

Szombaton éjjel az Árpád hídon egy személygépkocsi lámpaoszlopnak ütközött, és az autóban utazó három fiatal súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.


Forrás: MTI