Ostoba háború a megyékkel?

A Fidesz törvénymódosítást nyújt be a megyei közigazgatási hivatalok visszaállítása érdekében, miután az Alkotmánybíróság a héten megsemmisítette azt a kormányhatározatot, amely regionális szervezetekké alakította át a közigazgatási hivatalokat - mondta R

 Az AB fél évet adott a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok visszaállítására. A testület azzal indokolta döntését, hogy a közigazgatási hivatalok átalakítása kétharmados törvényi szabályozást igényelt volna - közölte Répássy Róbert. Szerinte az AB döntése azt jelenti, hogy alkotmányellenes volt a kormány első olyan reformintézkedése, amelyet eddig sikerként könyvelt el a kabinet.

Répássy Róbert és a szintén fideszes Kósa Lajos még januárban fordult az Alkotmánybírósághoz a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok átszervezése miatt. Az ellenzéki képviselők szerint a kormány a kétharmados szabály kikerülésével alakította át regionálissá a hivatalokat. Az AB a héten határozott az ügyben. A testület 2008. június 30-ai hatállyal megsemmisítette a regionális közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendeletet és az önkormányzati törvény módosított szövegének egy részét - mondta Répássy Róbert.

Az AB határozata kimondja, hogy a közigazgatási hivatalokat fővárosi és megyei szintű szervként hozta létre az önkormányzati törvény, és az államszervezetben elfoglalt helyüket csak a jogszabály kétharmados többséget igénylő módosításával lehetett volna megváltoztatni - közölte a Fidesz szakpolitikusa.

Répássy Róbert szerint a kormány ostoba háborút vív a megyékkel, de ennek kárát a megyei intézmények szolgáltatásait igénybe vevő emberek szenvedik el. A szervezetek átköltöztetésének költségeivel pedig a költségvetésnek és minden adófizetőnek okoztak kárt - tette hozzá.

Az AB döntése nem visszamenőleges hatályú, így jogfolytonosság lesz a közigazgatási hivatalok működésében, és az eddig hozott döntések sem vesztik el a hatályukat - mondta a fideszes politikus.
Forrás: FH