Magyar Táncdíj

Bajári Leventének, a Magyar Nemzeti Balett magántáncosának és Várnagy Kristófnak, a Frenák Pál Társulat tagjának ítélték oda az idén a Magyar Balett- és Kortárstánc-művészetért Díjat - közölte a díjat gondozó alapítvány nevében Molnár Zita pénteken, az át

A tizenöt évvel ezelőtt alapított elismeréseket - a fődíjat és az ifjú tehetségeknek járó junior-díjat - minden évben azok a magyar táncművészek nyerik el, akik kiemelkedő teljesítményükkel jelentős mértékben járultak hozzá a magyar táncművészet értékeihez, s a világ színpadain méltón képviselhetik a magyar táncművészetet a szakmai zsűri szerint.

Az idei fődíjas, Bajári Levente 1996-ban fejezte be a tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskolán. 1996-tól a Magyar Nemzeti Balett kartáncosa, 2002 óta magántáncos. Számos díjat nyert, többek között 2004-ben Harangozó-díjat, 2006-ban pedig EuroPas díjat kapott. Különböző klasszikus és modern szerepeket játszott már színpadon, fellépett például A hattyúk tava, a Rómeó és Júlia, Az ember tragédiája, A csodálatos mandarin, az Elfújta a szél című előadásban. Első saját koreográfiáját a Point-ot Gergely Attila zenéjére tavaly készítette.

A junior-díjas Várnagy Kristóf tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskolán végezte. Dolgozott több társulattal, a Magyar Állami Operaházzal és a Balett Preljocajjal is. 2005 óta a Frenák Pál Társulat tagja. Számos hazai és nemzetközi versenyen vett részt és ért el sikereket. A legutóbb a veszprémi Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozón kapott különdíjat. Több magas színvonalú nemzetközi tánckurzuson vett részt.

A magyar tánckultúra felkarolására és a táncművészek teljesítményének elismerésére 1993-ban hozta létre alapítványát a díjat alapító Philip Morris Magyarország Kft. A szakmai zsűri elnöke Szakály György.
Forrás: MTI