Lassan épül a csarnok

Módosítani kell egy támogatási szerződést, hogy Salgótarján önkormányzata ne veszítsen el 95 millió forintot a városi sportcsarnok csúszásban lévő felújításához - közölte az MTI-vel a térség országgyűlési képviselője pénteken.

Boldvai László (MSZP) elmondta, hogy a pénzt még 2004-ben ítélte meg a regionális fejlesztési tanács, de a város azóta sem tudta felhasználni.

A Nemzeti Sporthivataltól 350 millió forintot kapott az önkormányzat, így összesen 445 millió forintos vissza nem térítendő támogatás állt rendelkezésre a sportcsarnok felújításához. A félmilliárdos rekonstrukciót áprilisban kezdte meg a nyertes kivitelező, a Strabag Zrt. Észak-magyarországi Magasépítési Igazgatósága október végi határidővel, de a beruházás még mindig nem valósult meg.

Boldvai László hangsúlyozta, hogy az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács 95 millió forintos támogatását az érvényes jogszabályok szerint két éven belül el kellett volna költeni, illetve egy év hosszabbításra van lehetőség. A három éves határidő is letelik november 30-án, a pénzt pedig a teljes elkészültség esetén lehetne lehívni.

Salgótarján polgármestere levélben kérte az országgyűlési képviselőt, hogy működjön közre a pénz megmentésében.

A képviselő elmondta, hogy Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszterrel egyeztetve megtalálták a jogszabályoknak megfelelő megoldást, így a regionális tanács november 23-i ülésén 2008. február végét jelölheti meg a pénz felhasználásának határidejeként.

Annak kapcsán viszont, hogy az előző, MSZP vezetésű önkormányzat ki sem írta a közbeszerzési pályázatot, a jelenlegi, Fidesz-többségű városvezetés pedig szintén nem tudja időre kivitelezni a beruházást, a honatya úgy fogalmazott: "mind az előző, mind a jelenlegi önkormányzat és polgármester alkalmatlan ennek a feladatnak az elvégzésére".

Hozzátette: "komoly kockázatot jelentünk önmagunknak, hogy a megítélt forrásokat el fogjuk veszíteni."
Forrás: MTI