Kóka tájékoztatta az OECD-t

A reformokról, Magyarország versenyképességének fokozásáról folytatott megbeszélést Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, az SZDSZ elnöke a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával pénteken Budapesten. Erről az SZDSZ

Angel Gurría magyarországi megbeszélésein egyértelművé tette: a reformokat végre kell hajtani, modern és hatékony rendszerek és intézmények nélkül ugyanis fiskális konszolidációra hosszú távon nincs esély - olvasható a közleményben.

Kóka János arról tájékoztatta a főtitkárt, hogy 2008-ban már érezhető lépéseket tesz a koalíció a versenyképesség fokozásának érdekében. A liberális pártelnök szerint már látszanak a reformok első eredményei: Magyarország jól teljesít a stabilizációs programban, 2009-re elérjük, hogy beléphessünk az eurózóna előszobájába, és a következő évtized elején bevezethessük az európai fizetőeszközt.

Kóka János arról is biztosította az OECD főtitkárát, hogy ha a liberálisokon múlik, már jövő év elején megállapodhat a koalíció arról a programról, ami kisebb elvonásokkal több levegőt ad a vállalkozóknak, serkenti a növekedést, a versenyképességet, növeli a foglalkoztatottságot.
Az OECD főtitkára budapesti látogatása során megbeszélést folytatott Sólyom László köztársasági elnökkel és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is.
Forrás: MTI