A látómezőnkbe kerülő tárgyak távolságát és irányát a mindkét szemükkel jól látók azonnal azonosíthatják. De még a látótér peremén, a periférikus látómezőben láthatókat is. Orrunkkal az illatok, szagok érzékelésére és megkülönböztetésére vagyunk képesek, s nagyjából még arra is, hogy azok milyen irányból érkeznek. Fülünkkel pedig nem csak a figyelt, hanem akár a hátunk mögött hallható zajok irányát is érzékelni tudjuk.

Amíg a periférikus látómezőben látottak és az ismeretlen szagok helyzetének meghatározását segítő agysejtjeinknek az agybéli helyzetét már meglehetősen pontosan ismeri az orvostudomány, a háttérhallásnak ezt az agybéli központját csak a közelmúltban sikerült meghatároznia az izraeli Hebrew Egyetem (HU) és Weizmann Intézet (WI), valamint a Kaliforniai Egyetem (UC) agykutatóinak. Korábban úgy vélték, hogy egyes nem látható hangforrások térbeli helyzetét (vagyis azt, hogy honnan is jön a hang), csak tudatosan, az irányra koncentrálással képes megállapítani az ember. Ám amikor valamiért sérült agyú pácienseket vizsgált a HE-n dr.Leon Deouell, kiderült, hogy akarattal sem képesek a hangforrás helyzetét meghatározni. Ebből következett, hogy mivel az agyukban a planum temporale (homlok mögötti síma, kevésbé barázdált agy-rész) volt sérült, az a terület lehet az erre a tevékenységre képes érző agysejtek, a neuronok helye.

Dr. Deouell vezetésével ezután nemcsak a korlátozott térhallású betegek, hanem sok önként jelentkező térhallását is megvizsgálták. A hangok erejét és hullámhosszát (azaz magasságát) változtatták, közvetlenül keltett zajokat figyeltettek, de fejhallgatón keresztül hallhatókat is. Olykor csendben, csak a vizsgált hangot keltették, máskor pedig háttérzajokkal együtt hallhatókat. A kísérletekbe bekapcsolódott a HE érzőidegeket vizsgáló komputerközpontja, valamint a Berkley Egyetemről (USA) Aaron Heller, az UC-n kutató D'Esposito és Knight professzorok, végül a Weizmann Intézettől Rafael Malach is.

A későbbiekben mód nyílt - több kutatóhelyen is - a háttérhallás helyének nemcsak hang-kísérletekkek, hanem a páciensek agyának egyidejűleg komputer-tomográffal, illetve mágneses rezonanciával történő, folyamatosan figyelésére is. Végül pontosan meg tudták határozni az agyban a térbeli háttérhallásnak a pontos helyzetét.

A Neuron című nemzetközi szakfolyóiratban közzétett közös tanulmányuknak nemcsak egyszerűen az agyi elváltozás helyének meghatározásában van jelentősége. Abban is, hogy a zajok térbeli meghatározására képtelen betegek esetében milyen agybeli elváltozásra lehet következtetni, és az agy mely részén célszerű folytatni a további vizsgálatokat, illetve a gyógyító terápiákat.