Nők a füst ellen

Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége, a Nők a dohányfüstmentes életért program fővédnöke osztotta ki a dohányzásról leszoktató kampány keretében meghirdetett verseny győzteseinek a díjakat csütörtökön az egyik bevásárlóközpontban.

A dohányzás abbahagyását ösztönző nyereményjátékra annyi ember jelentkezett, mint Csopak teljes lakossága, 1882 fő - jelentette be Péterfia Éva, az Országos Tisztiorvosi Hivatal főosztályvezetője. A jelentkezők 60 százaléka a 35 év alattiak korcsoportjából került ki. Az akciónak köszönhetően több mint ezer gyermek mentesült otthon a passzív dohányzás ártalmaitól.

A jelentkezők 85 százaléka már legalább egyszer próbálta elhagyni káros szokását, átlagosan 15,5 éve dohányoztak és van olyan, aki napi 70 szálat szívott.

A Hagyd abba és nyersz! játék nyertese egy 742 ezer forint értékű üdülési utalványban részesült, amelyet Dobrev Klára nyújtott át a Gyuláról érkező Papp Erzsébetnek.

Hogy miért éppen 742 ezer forintos volt a győztes csekk értéke? Nos, ennyi pénzt költ egy évben cigarettára egy közepes szenvedélyű dohányos - mondta a fővédnök.

Bazsik Ildikó (Budapest) és Schlauch István (Dombóvár) 150 ezer forint értékű üdülési utalványt kapott és más díjakat is kiosztottak.

Amint Dobrev Klára emlékeztetett rá, a dohányzás nem magánügy. Akkor sem, ha valaki egyedül él és csak a lakásában gyújt rá, hiszen ha megbetegszik, gyógyításának költségeit a közös kasszából fedezik. A Magyarországon tüdőrákban elhunytak 92 százaléka szenvedélyes dohányos. A dohányzás a többi rákos megbetegedés 30 százalékának közvetve vagy közvetlenül okozója. A szív- és érrendszeri és más betegségek okozta elhalálozásokban is szerepet játszik e szenvedélybetegség.
A fővédnök hangsúlyozta, mekkora felelőssége van a pedagógusoknak és a szülőknek a példamutatásban. Dobrev Klára az MTI munkatársának elárulta, ő maga is dohányzott valamikor, de sikerült leszoknia.

Leszokni egyébként nem könnyű - tette hozzá - de együtt könnyebb. Ezért is indították el a Hagyd abba és nyersz! játékot és ennek jegyében döntöttek arról, hogy november 15. legyen külföldi példák nyomán a Ne gyújts rá! nap Magyarországon.

Az akció központi rendezvénye az Árkád üzletházban van, míg vidéki nagyvárosokban az ÁNTSZ megyei és városi intézetei szerveznek további eseményeket.

Ezen a napon felhívják a dohányosok figyelmét arra, hogy 24 óráig ne gyújtsanak rá - a végső cél persze az, hogy aki erre a napra leteszi a cigarettát, soha többé ne is dohányozzon.
Egész napos programok zajlanak ezeken a helyszíneken, beszámolót hallhatnak hírességektől a jelenlévők arról, hogyan szoktak le, vagy éppen miért nem szoktak rá a dohányzásra.

Bár sokan arra hivatkoznak, hogy mekkora jövedelem származik a magyar gazdaságnak a cigarettagyártásból és -forgalmazásból, a kampány sajtóanyaga is arra figyelmeztet, hogy a magyar társadalom ráfizet a dohányzásra: Magyarország nemzeti össztermékének 1,7 százaléka, azaz körülbelül 350 milliárd forint veszett el dohányzás miatt 2004-ben (az egészségügyi jellegű kiadások miatt elsősorban), míg a jövedéki adóból és áfából 256 milliárd bevétel származott, az egyenleg tehát 100 milliárd forint mínuszt mutat.

Forrás: MTI