Nincs egyetértés

Nem született ötpárti megállapodás azokról a módosító indítványokról, amelyeket a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvényjavaslathoz nyújtanak be. Erről Varju László, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese nyilatkozott csütör

A Fidesz támogatását annak a módosító indítványnak az elfogadásához kötötte, amely a támogathatók köréből kizárja az önkormányzati képviselőket is - közölte a politikus az Országgyűlés által már tárgyalt, a miniszterelnök közélet megtisztítását célzó csomagjának részét képező törvényjavaslatról.

Varju László elmondta: ezzel a fideszes javaslattal nem értenek egyet, ezért a módosító indítványok önálló szocialista indítványként kerülnek a Ház elé. Hozzátette: az SZDSZ egyetértett az indítványokkal, míg az MDF-nek és a Fidesznek több javaslatát támogatták.

A módosító indítványok közül Varju László kiemelte azt, amelynek alapján a civil szervezeteknek, ha támogatást kapnak, nyilvántartást kell készíteniük, olyan honlapot kell üzemeltetniük, amelyen tételesen láthatók a támogatások.

Egy másik módosító indítvány arról szól, hogy a regionális fejlesztési ügynökségek működési támogatásra pályázhassanak, fejlesztésire ne - közölte a frakcióvezető-helyettes.
Varju László kitért arra, a törvényjavaslat lényege, hogy mindenkinek el kell döntenie, az asztal melyik oldalán ül, a támogatás elosztói, vagy a pályázók között.

A politikus elmondta: az előterjesztés a Nemzeti Civil Alapprogramra is vonatkozna, de ez a civil szervezeteknél nem aratott osztatlan sikert, ezért jövő hétre egyeztetést kezdeményeztek velük.
Varju László azt mondta: az elmúlt időszak tapasztalatai szerint az alapból támogatást kaptak a döntéshozó szervezetek is.

A problémát jelent - folytatta a politikus - , hogy az alapról szóló törvény nem határozott meg szigorú összeférhetetlenségi szabályokat. Hozzátette: az előterjesztésben ezeket határoznák meg.


Forrás: MTI