Tasnádi most beteg vagy sem?

A bíróság szerdán nem tudott dönteni arról, hogy Tasnádi Péter, a több súlyos bűncselekménnyel vádolt vállalkozó elmeállapotáról szóló szakértői vélemények közül melyiket fogadja el. Két szakértői páros Tasnádi kóros elmeállapota mellett érvelt, egy szaké

Tuza Péter, Tasnádi Péter védője a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy a szakértőket az ügyészség kérésére rendelte ki a bíróság. A törvények szerint az elmeállapotra vonatkozó megállapításokat egyszerre két szakembernek kell kivizsgálnia, legalább kétórás vizsgálaton. A Tasnádi elméjét egészségesnek nyilvánító szakértő pár egyik tagja azonban csak nagyon röved ideig volt jelen a vizsgálatkor. Ezt társa, aki jelen volt a szerdai tárgyaláson is, megerősítette. Ezért a védő azt kérte, a szakvéleményt rekesszék ki az eljárásból. Az ügyész a tárgyaláson azt indítványozta, vizsgáltassák meg Tasnádit mégegyszer, ezúttal az Egészségügyi Tudományos Tanács megfelelő bizottságával. A bíró egyik kérésnek sem adott helyt. A bíróság most úgy döntött, hogy a következő, január 30.-ra kiírt tárgyaláson meghallgatják azt a szakértőt, aki állítólag az előírtnál kevesebb ideig foglalkozott Tasnádival.

A férfi elmeállapotának kérdése azért rendkívül fontos, mert beszámíthatósága a büntethetőségét is befolyásolja. Tasnádiról két szakértői vélemény is kimondja, hogy agysorvadásban szenved, ami azt jelenti, hogy nem volt ura tetteinek akkor sem, amikor a vádirat szerinti bűncselekményeket elkövette. A szakvélemény miatt egy régebbi büntetését már csökkentették is, ráadásul azt 3 éves előzetes letartóztatása alatt ki is töltötte. Tasnádit több bűncselekéménnyel, egyebek mellett emberölés előkészületével vádolják. A vizsgálat tovább folyik, a következő tárgyalási nap januárban lesz.
Forrás: mti