Már hallgatható is a Sorstalanság

Négy új hangoskönyvet jelentet meg a napokban a Magvető Könyvkiadó: Tóth Krisztina, Závada Pál, Parti Nagy Lajos és az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre egy-egy művét - közölte Tegyi Tímea, a könyves műhely sajtóreferense az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint Tóth Krisztina Vonalkód című írását Pelsőczy Réka tolmácsolja. Závada Pál maga olvassa fel Jadviga párnája című regényét, míg Parti Nagy Lajos művét, a Sárbogárdi Jolán: A test angyala című írást Csákányi Eszter hangján hallhatja a közönség. A Sorstalanság című regényt, Kertész Imre munkáját Mészáros Máté színművész szólaltatja meg.

A 2006-ban megjelent Vonalkód 15 történetet tartalmaz. A novellákban Tóth Krisztina a legszemélyesebb történeteken keresztül idézi meg a ,70-es éveket: ez az időszak alakította ki a költő generációjának értékrendjét, ízlésvilágát és kitörölhetetlen félelmeit, megváltoztathatatlan reflexeit. A Vonalkód szerzője részvéttel, de nem sajnálattal ír szorongásról, kitaszítottságról, hiszen - mint fogalmazott - "gyereknek lenni még így is jó volt. Valamennyire."

Závada Pál Jadviga párnája című alkotása 2004-ben került a könyvesboltok polcaira. A naplóformában írt regény a kiadó összegzése szerint történetileg az elidegenítésről, közelebbről egy rejtelmes családi szövetség csődjéről tudósít.

Parti Nagy Lajos művét 2007-ben adták ki. A Magvető közlése szerint "Sárbogárdi Jolán beírta magát a magyar irodalomtörténetbe (...), szövege itt-ott hagy némi kívánnivalót maga után a mondatszerkesztést, a stilisztikát és a helyesírást illetően. A romantikus alkatú írónőt ugyanis úgy elragadta Margittay Edina és Balajthy Dénes fiatal tévérendező szerelme, hogy olykor minden szabályt felrúgva kizárólag a szerelmi szálak szövögetésére fordított figyelmet".

A Sorstalanság 1975-ben jelent meg a Magvető Kiadónál. Kertész Imre első regényének főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté. A Kossuth-díjas, József Attila-díjas és Herder-díjas írót, műfordítót 2002-ban Nobel-díjjal tüntették ki.

Forrás: MTI