Elmaradnak a premierek

Sorra maradnak el a premierek a Broadwayn a színházi dolgozók ötödik napja tartó sztrájkja miatt. Szerdán lenne például Aaron Sorkin legújabb darabjának a bemutatója a Music Box Theatre-ben, a New York-i színházi negyed egyik legelegánsabb teátrumában.

A Magyarországon főleg Az elnök emberei című tévésorozat forgatókönyvírójaként ismert szerző The Farnsworth Invention című, a televíziózás hőskoráról szóló darabjának premierjéből azonban nem lesz semmi.

További 26 színházban is elmarad az előadás, mert a Local 1, a díszletmunkások szakszervezete és az Amerikai Színházak és Producerek Szövetsége nem tud megegyezni. Múlt csütörtök óta a felek már nem is tárgyalnak, a hétvégén pedig elkezdődött a sztrájk. A Local 1 mellé állt az Actor,s Equity színészszakszervezet, és a színházi sajtósok szövetsége is támogatja a munkabeszüntetést.
Conor McPherson ír drámaíró The Seafarer című darabja csütörtökön menne először a Broadway-, de egyáltalán nem biztos, hogy meg lehet tartani a bemutatót. Sztrájk idején ráadásul tilos próbálni, így aztán most az a legnagyobb kihívás a színészeknek, hogy formában maradjanak. "Próbáljuk egyben tartani a csapatot és legalább beszélgetni a darabról" - mondta McPherson. "Meg imádkozunk, hogy mindkét oldalon végre lecsillapodjanak a kedélyek."

A színházi dolgozók és a munkaadók vitája két nagy kérdés körül zajlik. Hány fős segédszemélyzet szükséges az előadások lebonyolításához és a béremelés problémája.
Forrás: MTI