Deutsch-Für Tamás: vizsgálják Kókát!

Gyurcsány Ferenc még a nap folyamán rendeljen el tisztázó vizsgálatot Kóka János villaépítési ügyében - mondta Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke a gazdasági miniszter, az SZDSZ elnöke félkész svábhegyi háza előtt tartott szerdai sajtótáj

A politikus arra is felszólította a kormányfőt, hogy - élve országgyűlési képviselői jogosítványaival - kezdeményezzen vagyonnyilatkozati eljárást Kóka János ügyében; mint mondta, ha ezt a hét végéig nem teszi meg a miniszterelnök, maga lép az ügyben.

Deutsch-Für Tamás megjegyezte: akkor találtak feketemunkásokat és egy körözés alatt álló embert a gazdasági miniszter házának építkezésén, amikor a kormány százmilliós költséggel kampányol az illegális foglalkoztatás ellen.

"Figyelnünk kell a kezüket, mert csalnak" - mondta az ellenzéki politikus, aki szerint "zavaros, gyanús, törvényellenes körülmények között" épül a gazdasági miniszter villája.
A fideszes honatya közölte: miközben Kóka János korábban arról beszélt, hogy ha van ma Magyarországon törvényes, szabályos építkezés, akkor az övé az, "az építkezés minden elemében a mutyi, az ügyeskedés, a simli, az összejátszás, a hatalmi pozícióval való visszaélés szimbóluma".

Példaként említette "a telek megszerzését", azt hogy - élve az áfa-visszaigénylés lehetőségével - a miniszter nem magánemberként, hanem cégén keresztül végezteti a munkálatokat, és a miniszter vagyonnyilatkozatában nem szerepel az ingatlan.

"Kóka János az elmúlt esztendőkben nem a magyar gazdaság növekedése érdekében végzett munkájával, hanem hétről hétre, hónapról hónapra, a mutyijaival, arcpirító, szándékosan használom a kifejezést, pofátlan nyilatkozataival örvendeztette meg a magyar közvéleményt" - fogalmazott, "az új arisztokrácia szimbolikus építményének" nevezve a házat.

Az esemény kezdete előtt egy - kérdésekre nem válaszoló és be sem mutatkozó - fiatalember a Fidesz nevében olvasott fel az összegyűlt újságíróknak egy nyilatkozatot, amelyben arra szólította fel Kóka Jánost, hogy "mondjon le mindenről".

Az ironikus hangvételű nyilatkozat egyebek mellett arra utalt, hogy önhibáján kívül is kerülhet valaki kapcsolatba ilyen szabálytalanságokkal, "a szociális népszavazás után persze automatikusan megszűnnek az ilyen visszásságok. Az új többség idején nem fordulhat elő még egyszer semmilyen szabálytalanság!".
Forrás: MTI