Nem kompenzálják a benzinárat

A Pénzügyminisztériumban szóba került a folyamatosan emelkedő kőolajár, de nem tervezik olyan kompenzáció életbe léptetését, mint például két évvel ezelőtt - közölte a Független Hírügynökség kérdésére Pichler Ferenc, a tárca szóvivője.

Tavaly az év elejétől a kormány 25-ről 20 százalékra csökkentette az áfa felső kulcsát, de az üzemanyagokra vonatkozóan ezt 2005. októberére előre hozta. Ezt az intézkedést már akkor is bírálták makrogazdasági elemzők, később pedig a kormány is elismerte: az áfacsökkentésnek jelentős szerepe volt az államháztartás óriási hiányának kialakulásában.

2004 májusában pedig a jövedéki adótörvény módosításáról döntött a Parlament a magas üzemanyagárak miatt. Ez azt jelentette, hogy a kormány a magas olajárak esetén beavatkozhatott az üzemanyagárba. Az akkor megszavazott módosítás szerint, ha két egymást követő hétfőn a 95-ös benzin 250 forintba vagy annál többe került, akkor a kormány 2 forinttal csökkentette a jövedéki adót, ezzel együtt az árat. A gázolajnál 225 forint volt a határ. A jogszabályok a jövedéki adó csökkentésére csak 2004 végéig adtak lehetőséget a kormánynak.

Legközelebb szerdán drágul az üzemanyag: 3 forinttal a benzin, néggyel a gázolaj. Ez három héten belül 11, illetve 16 forint drágulás. Valószínű, hogy a 95-ös benzin sok helyütt átlépi a 300 forintos lélektani határt.

A rendületlenül emelkedő kőolajár alig 100 dollár alatt van hordónként, ami minden gazdaságban tovagyűrűző hatással van. Az energia drágulása az egyik oka annak, hogy októberben - 12 hónapra vetítve - 6,7 százalék volt az infláció, ami magasabb a szeptemberi 6,4 százaléknál.
Forrás: FH