Félezer éves kőtáblát találtak

Több mint ötszáz éves, elveszettnek hitt kőtábla került elő egy művészettörténész gyűjteményéből. A XV. századból származó tábla Szent Imre születésének állít emléket, megtalálója, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos titkára otthon őrizte több mint 20 éve

A kőtáblát a XV. században Kálmáncsay Domonkos, Mátyás király diplomatája, Fehérvár akkori prépostja állíttatta István király fiának, Szent Imrének születésének emlékére. A kőtábla később eltűnt. Létezését Pray György, Salamon királyról és Szent Imréről szóló könyve bizonyította, ebben található a táblára vésett szöveg.

A tábla egy 30X40 cm-es darabját Szűcs György, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos titkára találta meg a 80-as években, a fehérvári jezsuita, ma ciszterci templom melletti építési területen.

Szűcs György a Független Hírügynökségnek elmondta: otthon őrizte több mint 20 éve a táblát, de nem tudta, hogy mi is valójában. A napokban azonban megnézte a Szent Imre 1000 éve c. kiállítást, ahol Pray György szövegét olvasta, és ráismert, hogy a kőtáblán ennek a szövegnek a fele olvasható.

Szűcs György a leletet a fehérvári Egyházmegyei Múzeumnak adományozza. A tábla a szakértők szerint nem bizonyítja, hogy Szent Imre Fehérváron született, csak azt, hogy a XV. században is úgy tudták, a város volt a szülőhelye.



Forrás: FH