Feldmár kurzus nőknek

Mikor és hogyan ébredt rá vágyaira? Miként élte át ezek beteljesülését vagy éppen be nem teljesülését? Hogyan befolyásolta mindez további életét? - a kérdésekre adott válaszok alapján akár meg is születhet a vágytörténet, amely - ha elég érdekes - belépőü

A Feldmár András pszichológus, pszichoterapeuta által létrehozott Feldmár Intézet jövőre indítja el Nők Iskolája nevű programját, amely nem kimondottan iskola, inkább önképző programnak nevezhető. A három hónapon át tartó "kurzuson" pszichológusok, szociológusok, írók beszélgetnek a résztvevőkkel, de plasztikai sebész, vallási vezető is van a meghívott "oktatók" között - mondta az MTI-nek Bernáth Orsolya sajtófőnök.

"A célunk az, hogy olyan mély kételyekkel fertőződjön meg a hallgató, hogy már ne is bírjon hallgatni. Vitatkozz! Kérdezz! Kételkedj! Ne számíts arra, hogy eddig ebben voltál biztos, aztán eljársz majd a Nők Iskolájába és mostantól valami teljesen másban lehetsz biztos" - olvasható Feldmár András tananyagának bevezetőjében, amely az iskola honlapján (www.feldmarinstitute.hu) is megtalálható.
Az Feldmár Intézet Nők Iskolája program keretében alapította azt az ösztöndíjat, amelyet a legsikeresebb vágytörténet alkotója nyerhet meg. Az írást nemre, korra való tekintet nélkül bárki beküldheti a nokiskolaja@feldmarinstitute.hu e-mail címre december 10-ig.

Feldmár András a nyertes pályázótól igazán őszinte, magas színvonalú, erőteljes írást vár, amelyben az alkotó saját vágyainak történetéről vall. A legérdekesebb írást a pszichológus személyesen választja ki a beküldött munkákból.

A legeredetibb vágytörténet írója ösztöndíjasként vehet részt a 2008. január 15-én induló Nők iskolája kurzuson.
Forrás: MTI