Szetey vonzó közigazgatást szeretne

Még a kormányzati ciklus lejárta előtt el kell érni, hogy a közigazgatásban dolgozó tehetséges emberek úgy érezzék, jó helyen vannak, a közigazgatáson kívül lévők pedig úgy, hogy érdemes ezt a karriert választani - mondta Szetey Gábor hétfőn Zalaegerszege

A kormányzati személyügyért felelős államtitkár emlékeztetett rá, hogy 2008 januárjától már a teljes központi közigazgatásra kiterjed a teljesítményértékelés új rendszere, 2009-től pedig a régiós közigazgatásra is. Elmondta, hogy az idén elindított értékelési módszerekben vannak apróbb hibák, amelyeket korrigálni kell, de már az is előnye, hogy az eddig csak formális minősítési rendszerről egyáltalán beszélnek.

A teljesítményértékelési rendszer kiterjesztésével megteremthető az összhang a szervezeti és egyéni célok között, valóban differenciálttá válik a jutalmazás, és megvalósul a visszacsatolás. Világossá válik az is, hogy hol van szükség fejlesztésre. Nem három-négyszeres fizetésemelésről van szó a jutalmazással, hanem arról, hogy a piaci viszonyokhoz és a valódi teljesítményekhez igazodjon a közigazgatásban dolgozók javadalmazási rendszere - hangsúlyozta Szetey Gábor.

Az új értékelési rendszer elsőéves tapasztalatait év végén szűrhetik le a minisztériumok vezetői szintjein. Szetey Gábor szerint "az a 60 százalék, akit csak az elvárt, jó teljesítménybe sorolnak, elégedetlenkedni fog". Az államtitkár úgy látja, hogy a közigazgatás vezetői posztjain is "meg kell tanulni adni és kapni pozitív és negatív visszajelzést".

A fórumon felszólalók felvetéseire válaszolva az államtitkár közölte: a minisztériumoknál végbement több mint 20 százalékos létszámcsökkenés mellett átlagosan négy százalékkal emelkedett a bértömeg az új értékelési rendszerrel.

Szetey jelezte: kedden koalíciós egyeztetést tartanak, mert a szabad demokraták nem értenek egyet azzal, hogy a teljesítményértékelési rendszerre a központi költségvetés biztosít keretet, és az egyes tárcák nem dönthetnek önállóan a jutalmazásokról.
Forrás: mti