Kövér: Már nincsenek illúziók

A rendszerváltás óta a nemzetpolitika folyamatos illúzióvesztésének vagyunk tanúi és ebben az EU-s csatlakozás sem segített - jelentette ki Kövér László Esztergomban a Fidelitas országos választmányának ülésén szombaton.

"Azt gondoltuk, hogy az Európai Unió tagállamaként egyes kormányok nem tehetik meg mindazt, amit uniós területen kívül talán még bátrak voltak megtenni. Sohasem gondoltuk volna, hogy az Európai Unió keretei közé beengedett Szlovákia ... félfasiszta kormányzattal fog dicsekedni, és ezen félfasiszta kormányzat intézkedéseit az Európai Unió cinkos hallgatása övezi" - jelentette ki a Fidesz országos választmányának elnöke.

A politikus szerint a nemzetellenes intézkedésekért a magyar kormánynak nem kell a szomszédba mennie, hiszen "2006 tavaszán intézményes eszközökkel, összeesküvésszerűen megfosztotta az állampolgárok millióit a szabad választás lehetőségétől, majd október 23-án a saját népe közé lövetett, mint éppen ötven évvel korábban" - fogalmazott Kövér László, aki szerint az EU csatlakozásnak annyi haszna volt, hogy már nem ólommal, csak gumilövedékkel lőttek.

A politikus szerint az államigazgatásban új alapokról kellene újjáépíteni a nemzetpolitikát, miután az MSZP-SZDSZ koalíció "megtette azt a szívességet, hogy eltakarította azokat a szervezeteket, melyeket mi is meghaladottnak gondoltunk" - jelentette ki a szónok, a Határon Túli Magyarok Hivatalát és a közalapítványi rendszert említve.

Kövér László szerint miniszteriális szintű, tárcaközi jogosítványokkal rendelkező szervezetre lenne szükség, mely egységes nemzetpolitikát valósítana meg és koordinálná az ehhez szükséges forrásokat.

Forrás: MTI