Karácsonykor is segítenek

A Katolikus Karitász az uniós pályázati lehetőségeket is megragadja, hogy segítsen a rászorultakon karácsony táján és az adventi időszakon kívül is - közölte Nagy Károly, a szervezet igazgatója az MTI-nek adott interjújában.

Idén is megismétlik a tavaly elkezdett, Hívjon meg egy nélkülözőt asztalához című programot, amelynek egyik hajtómotorja az az európai uniós összeg, amelyet ebben az évben először pályáztak meg. A karitász a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal A közösség legrászorulóbb személyeinek intervenciós készletekből származó élelmiszerekkel történő ellátása című pályázat egyik nyertese lett - mondta Nagy Károly.

Szintén az élelmiszerosztás a célja annak a pénzgyűjtési akciónak, melynek során a karitász újságokban helyez el csekkeket, így buzdítva adakozásra az olvasókat. A lebonyolítás általában a helyi iskolákban folyik majd, amelyhez a tanárok segítségét veszik igénybe, mivel ők ismerik legjobban, kik azok, akik leginkább rászorultak. Az ehhez kapcsolódó kampányukat karácsony előtt megerősítik - tájékoztatott az igazgató. Az utóbbi hetekben már eljutottak 250 településre, ahol 700 tonna élelmiszert osztottak ki a pedagógusok, az egyházmegyei és plébániai karitásztagok.

Nagy Károly szerint karácsony előtt nagyobb szerepe lesz annak a nyolc, a karitász vezetése alatt álló Remény-Értelem-Választás nevű központnak is, amelyekben a szenvedélybetegeket gyógyítják. Ezekben az intézményekben egyéni és csoportos kezelésben egyaránt részesülhetnek az alkohol-, szerencsejáték- és drogfüggők. Ezzel kapcsolatban nagy figyelmet szentelnek a megelőzésre, amelyet egyházi és önkormányzati iskolákban végeznek, ezenkívül ifjúsági klubokat is fenntartanak a csellengőknek - hangsúlyozta.

A szociális intézmények közül az igazgató a XXIII. János Szeretetotthont és a nagymarosi, fogyatékosokat ellátó szolgálatot emelte ki, amelyek szintén igyekeznek a lehetőségekhez mérten kellemesebbé tenni az érintettek számára a karácsonyt és az előkészületeket.

Forrás: MTI