Demszky az egész országot akarja boldogítani

A főpolgármester az egész országra kiterjesztené a Budapestre kidolgozott ökoprogramot, amellyel szabályozhatóvá és mérhetővé tennék a távhőszolgáltatást a háztartásokban. Demszky Gábor szerint ezzel legalább 15, de akár 40 százalékos megtakarítás is elér

A főpolgármester azt szeretné elérni, hogy 3 éven belül valamennyi fővárosi lakásban mérhető és szabályozható legyen a távfűtés. Demszky Gábor minderről azt követően beszélt pénteken, hogy találkozott valamennyi, távhőszolgáltatást nyújtó önkormányzat képviselőjével.Országosan a 640 ezer háztartásból 400 ezernél, ezen belül a fővárosban pedig 180 ezernél nem szabályozható a távfűtés, és az egyes lakások fogyasztása sem mérhető. A fővárosi kezdeményezésű ökoprogram ezen a helyzeten kíván változtatni egy olyan megoldással, hogy fele részben állami, fele részben pedig távhőszolgáltatói forrásból finanszíroznák a házak fűtésrendszerének a korszerűsítését, illetve mérő és szabályozó eszközök beszerelését. Budapesten 22 milliárd forintba kerülne a fejlesztés, azt azonban még nem tudják, hogy országosan mekkora forrásra lenne szükség - mondta a főpolgármester.

A fővárosban a Főtáv Zrt. már kidolgozott egy konstrukciót. Számításaik szerint egy lakás fűtésrendszerét átlagosan 150 ezer forintból lehetne felújítani. A beruházás felét állami forrásokból fedeznék, ha létrejön a megállapodás a kormánnyal. A másik felét a Főtáv meghitelezné az előfizetőinek, akik 10 év alatt fizetnék ezt vissza. Várhatóan évi 16 ezer forintot kellene fizetniük havi bontásban, ami 1300 forintot jelentene. Ezen kívül a programra jelentkező lakóközösségek 10 százalék kedvezményt kapnának az alapdíjból. A szolgáltató számításai szerint a fűtésszabályozással átlagosan 30 ezer forintot takarítanának meg a háztartások, amiből 16 ezer forintot fizetnének vissza a beruházásért cserébe, vagyis körülbelül 14 ezer forint tiszta megtakarításuk származna a fejlesztésből.

Gyurcsány Ferenc kormányfő Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési minisztert jelölte ki tárgyalópartnernek - mondta a főpolgármester. Jelenleg zajlanak az egyeztetések, keresik a költségvetési forrásokat a beruházások kormányzati részéhez. Demszky Gábor szerint mindenképpen kell valamilyen megoldást találni a távhődíjak csökkentésére, mert az jelenleg nagyon magas, a fogyasztók ezt kényszerszolgáltatásnak élik meg. A költségek csökkentésének csak az egyik eleme lenne az ökoprogram. A főpolgármester szerint a távhő szolgáltatóknak, mint speciális nagyfogyasztóknak, olcsóbban kellene kapniuk a gázt, ezen kívül a szolgáltatás 20 százalékos áfa-kulcsát is csökkenteni kellene. Más uniós országokban ez 5-15 százalék között van - tette hozzá.
Forrás: FH