Vihar a medencében
Míg Gyurcsány Kelet-Magyarországon turnézik, Füzesabonyban forronganak a kedélyek. Nem a miniszterelnök miatt, de az ügyhöz neki is köze van. Ő tette le az alapkövét annak az uszodának, amelynek az építését a fideszes városvezetés leállíttatta. Luxusberuh
A keleti, észak-keleti régiók fejlesztését a Gyurcsány-kabinet prioritásként kezeli, a kormányzati propaganda szintjén mindenképpen. Nem véletlen, hogy a mostani vidéki kampánykörútja is arrafelé vezet, de már tavaly is megjelent a régió nagyobb beruházásainál személyesen. Jelenlegi beszédeiben idilli állapotokat vázol, amikben mindig kitér arra, hogy az EU egyedülálló támogatásokat kínál vidékfejlesztésre, amivel a hátrányosabb helyzetű régiók felzárkóztatása is megvalósulhat. Hortobágyi látogatásakor hozzátette azt még, hogy, mindaz, ami most kezdődik, túl jó, túl szép ahhoz, hogy Magyarország elszalaszthassa.
A kormányfő grandiózus terveinek némileg ellentmondanak egy kis hevesi településen zajló folyamatok. Füzesabonyban megcsömörlöttek a nagyívű álmok, ahogy ezt egy csúcsberuházás körüli hercehurca is mutatja. Realista döntés, vagy kicsinyes politikai játszma áldozata lett a még meg sem épült uszoda?
Füzesabonyban végre lehelyezik azt a bizonyos alapkövetAz ügy szálai még a rendszerváltás idejére nyúlnak vissza. Ekkor határozott úgy a város vezetősége, hogy megpróbálkozik egy önálló uszoda építésével, hiszen lakossági igény mutatkozott rá. A legközelebbi ilyen létesítmény Egerben található, ám nem mindenki engedheti meg a rendszeres bejárást. A fejlesztési terv azonban sokáig nem mozdult el a holtpontról, hiába adták be sorra a támogatási pályázatokat.
Változást a 2006-os esztendő hozott, ekkor kilencezer lakosú település egyik beadványa végre célba ért: állami támogatást kaptak a beruházáshoz 700 millió forint értékben. Ehhez a városnak csak 100 milliós önrészt kellett volna hozzátennie, aminek első részét már be is kalkulálták az idei büdzsébe. Közben jelentkeztek befektetők, akik társultak volna az önkormányzattal, így átvállalva a működési költségek egy részét.
Az elképzelések szerint eredetileg csak szerényebb, egymedencés uszoda épült volna, de a pályázati feltételek szerint nagyobb létesítményért járt az összeg, ezért egy tan- és versenymedencével egyaránt rendelkező komplexum építését kezdték meg. Az alapkőletételnél Korózs Lajos, a körzet akkori országgyűlési képviselőjelöltje, és az Ifjúsági Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára mellett maga Gyurcsány is részt vett. Az építkezés ünnepélyes megnyitója 2006. március 22-én történt, és ekkor még úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg a régóta áhított fejlesztést.
A miniszterelnök patetikus beszédet is mondott az esemény alkalmából: „A
ki Füzesabonyban született, az nehezebben boldogul, mint aki Egerben jött világra, és az egri is nehezebben éri el célját, mint aki Budapesten született. Azon fáradozunk, hogy ezek a különbségek csökkenjenek, addig sok-sok lépést kell még megtennünk, de ezért szívesen megvívom a magam harcát. (...) Én nem hiszek abban, hogy több lehetőség, hogy könnyebb élet, hogy erősebb gazdaság lesz pusztán attól, hogy valaki adót vagy járulékot csökkent. Azt gondolom, hogy önöknek az kell, hogy uszoda épüljön, új út épüljön, gimnázium épüljön.”
Az államtitkár mindehhez hozzátette, hogy Remenyik Zsigmond Gimnáziumhoz épül, de kistérségi feladatokat lát majd el, a tervek szerint tizenkilenc környékbeli települést szolgálva ki. Korózs Lajos szerint Füzesabony és környéke igen jó adottságokkal rendelkező térség: három országos főútvonal fut itt össze, valamint vasúti csomópont is, ezért komoly gazdasági centrum kialakítására van lehetőség: „
Modernizálják a vasútvonalat, a Tarna és a Rima mentén közműfejlesztési programot indítanak el.”
Oda az uszoda!Az uszodaeufória viszont nem sokáig tartott. Az őszi önkormányzati választásokon a Fidesz tarolt, és a megváltozott színű képviselő-testület egyik első döntéseként a beruházás leállítását határozta el. A pályázati kiírás szerint a munkákat 2007. február 15-ig kellett volna elkezdeni, s 2008. végére befejezni - ellenkező esetben a támogatást visszavonják. Laminé Antal Éva polgármester azzal indokolta a döntést, hogy a meglévő intézmények (mint az orvosi rendelő vagy a mozi) fenntartására sincsen a városvezetésnek pénze, nemhogy egy ilyen, kistelepülési szemmel magas költségigényű beruházásokra. Laminé szerint átgondolatlan volt a korábbi döntés, és Abony egyszerűen nincs abban a gazdasági helyzetben, hogy vállalhassa az uszodát.
A polgármester úgy vélte, hogy a szerződés felmondásához a törvény adott a testületnek felhatalmazást, és eme szándékukat már a választási kampányban sem titkolták. Hozzátette, hogy nem állja meg a helyét az a hatástanulmány, amely megelőzte a projekt jóváhagyását. Egyetértett ugyanakkor az uszoda fontosságával, mint mondta: „
Füzesabonynak szüksége van uszodára, de nem ott, ahová tervezték, nem akkora, hanem kisebb méretben, és nem most rögtön.” Szavai szerint a létesítményhez munkahelyeket kell teremteniük, és olyan banálisnak tetsző gondokkal is szembe kell nézniük, mint a járdaépítés.
A füzesabonyi Fidesz egyébként nemcsak gazdasági megfontolásokból zárkózott el az építkezéstől, hanem a helyszínt is kritizálják. Az uszoda ugyanis a gimnázium előtti játszótér helyén emelkedne, és így megszűnne a városközpont egyetlen nagyobb szabadidős parkja. Másik panaszuk volt, hogy az uszoda egyáltalán nem kistérségi projekt, ugyanis abban sem szerződő, sem pályázó félként nem szerepelt Füzesabonyon kívül más. A Fidesz szerint kistérségben legalább hat olyan település van, ahonnan a meglévő uszodák közelebb vannak, mint Abony.
Az MSZP betámad balrólAz MSZP viszont politikai motivációt sejt a háttérben, hiszen kínos lehet szerintük a Fidesznek, hogy Gyurcsány Ferenc helyezte le az alapkövet, és az egész kezdeményezés a szocialistákhoz fűződik. Korózs Lajos a döntésről értesülve pedig úgy nyilatkozott, hogy csak remélni tudja, hogy nem politikai ok vagy személyeskedés van a füzesabonyi döntés hátterében.
Wenczel Árpád, a pénzügyi bizottság korábbi elnöke a gazdasági kifogásokat is cáfolja: korábban több településen megnéztek a tervezett füzesabonyihoz hasonló méretű uszodákat, így konkrét információkat kaptak az üzemeltetés költségeiről. Kimutatásuk szerint a következő két évben elő tudták volna teremteni a városra eső további törlesztőrészletet is.
A Wenczel vezette Összefogás Füzesabonyért Egyesületnél többen jelentkeztek már a helyiek közül, akik népszavazást kezdeményeznének az uszoda megmentése érdekében, mert úgy gondolják, az önkormányzat elhamarkodottan döntött. Megszólalt az ügyben Valyon István, a szocialisták bukott polgármesterjelöltje is, aki jelenleg annak a gimnáziumnak az igazgatója, amelyhez az uszoda épült volna. A volt városatya aggodalmának adott hangot, szerinte ha visszamondják a beruházást, a jövőben el fog esni a település a hasonló támogatásoktól.
Füzesabonyban csak illúziók maradnakFüzesabony tehát egyelőre uszoda nélkül marad. A döntés nevezhető ésszerűnek is, ha figyelembe vesszük, hogy olyan alapellátást biztosító intézmények sincsenek elfogadható állapotban, mint az orvosi rendelő. Korózs Lajos egy éve még virágzó vasúti közlekedésről beszélt, ma már viszont azért kell küzdenie a környező önkormányzatoknak, hogy megmenthessék az Eger-Szilvásvárad közti, festői szárnyvonalat. A térség marad az illúziók földje. Néha idejön egy-egy politikus, nagyokat álmodik, és elmegy. A valóság pedig mindent meghiúsít.