Alkotmányellenes az objektív felelősség

A Magyar Autóklub Jogi- és Érdekvédelmi Bizottsága (MAK JÉB) elutasítja és alkotmányellenesnek tartja az objektív felelősség bevezetni tervezett formáját - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

A közleményben a MAK JÉB tiltakozásának ad hangot és nyomatékkal hívja fel a jogalkotó figyelmét, hogy a közúti közlekedési törvény tervezetének üzembentartói felelősséggel kapcsolatos megoldását és a vele párhuzamosan fenntartani kívánt szabálysértési szankciórendszer együttes alkalmazását kifejezetten alkotmányellenesnek tartja. Ezért a párhuzamos felelősség érvényesítésének kormányzati szándékát, valamint az üzembentartói kimentés lehetőségének kormányzati elvetésére irányuló törekvést határozottan elutasítja.

A MAK JÉB a közlekedési előéleti pontrendszerrel összefüggő jogszabályok szigorítását indokoltnak látja, de csak a könnyen, egyértelműen bizonyítható és az úgynevezett kiemelt közlekedési szabálysértések esetén - áll a közleményben.

Az ügy előzménye, hogy Kondorosi Ferenc kormánybiztos a legutóbbi kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be: a jövő évtől a gépkocsi üzembentartójának objektív felelőssége lesz a szabálysértések elkövetésénél, akkor is, ha más vezette az autót, aki ezt el is ismeri. A tájékoztatás szerint a közlekedésbiztonsági bírság felső határa 300 ezer forint lesz.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlament őszi ülésszakának első napján jelentette be az Új rend programját, amelyben nulla toleranciát hirdetett a közlekedésbiztonság területén. A kormányfő indoklása szerint tűrhetetlen, hogy évente több mint 1200 ember hal meg és 30 ezer ember sérül meg Magyarországon közlekedési balesetben, eközben 100 ezer gyorshajtás miatti feljelentésnek a jelenlegi szabályozási keretek között nem lehet érvényt szerezni.

Forrás: MTI