Rácz Róbert Gyurcsány Ferenc útjáról

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés fideszes elnöke a megyében élő emberként is örül annak, "ha unatkozó budapesti milliárdosok látogatnak a megyébe és ismerkednek az itt élők gondjaival" - közölte maga a politikus Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hajdú-bihari

"Kevésbé örülök, ha ez a milliárdos, aki az ország miniszterelnöke, a kertek alatt lopakodva, pártszervezésben, az adófizetők pénzét költve érkezik hozzánk. Még kevésbé tudom elfogadni, hogy ígérethalmazzal érkezik, aminek a vége a legtöbb esetben csalódás" - írta közleményében Rácz Róbert.

Mint rámutatott, Gyurcsány Ferenc közlekedésfejlesztésről beszél, miközben vasúti szárnyvonalakat zárnak le, ellehetetlenítve ezzel a térségben élők életét, az iskolába és a munkába járásukat.
Rácz Róbert szerint a kormányfő "a mezőgazdaság fényes jövőjét ecseteli, miközben gazdák százai mennek tönkre és veszítik el több évtized kemény munkájával létrehozott gazdaságaikat".

Forrás: MTI