Indul az 56 csepp vér az Oscarért

A film alkotói benevezik az Oscar-díjra az 56 csepp vér című musicalt, közölte a Független Hírügynökséggel szerdán a film rendezője. Bokor Attila elmondta: Magyarországot 2008-ban Pálfi György Taxidermia című munkája képviseli, ezért az 56 csepp vér az am

Az Oscar-díjra nevező bizottság szeptember 6-án hozta nyilvánosságra, hogy Magyarországot a 2008-as évben a "legjobb idegennyelvű film" kategóriában a Taxidermia című film képviseli. Bokor Attila elmondta, az 56 csepp vér alkotói ezt akkor tudomásul is vették. A napokban azonbanLos Angelesben kiderült, hogy a film jogosult arra, hogy nevezzék az Oscar-díjra.

A filmet nemcsak az október 11-és 18-a között megrendezett Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon láthatta a közönség. Az 56 csepp vért október vége-és november első napjaiban egy másik moziban is vetítették. A film amerikai vetítésszervezője adta az ötletet, hogy az alkotók nevezzék be a musicalt az Oscarra, közölte Bokor Attila. A szabály ugyanis az, hogy azokat a filmeket, amelyeket legalább egy héten keresztül vetítenek az Egyesült Államokban, az alkotók indíthatják az Oscar-díjért folyó versenyben.

Miután Magyarország hivatalos Oscar nevezése a Taxidermia, így az 56 csepp vér nem indulhat külföldi film kategóriában. A magyar film amerikai alkotásokkal száll versenybe, közölte szerkesztőségünkkel Bokor Attila. A klasszikus Rómeó és Júlia történet 56-os változata musical kategóriában indul az Oscarért, mondta el Bokor Attila. A rendező szerint nagy kihívás amerikai filmekkel ringbe szállni, de az talán könnyebbség, hogy ebben az évben nem készült az Egyesült Államokban kiemelkedő musical film, tette hozzá.

Aki azonban megnézi az Amerikai Filmakadémia hivatalos oldalát - a www.oscar.com honlapot - láthatja, hogy a nevezési kategóriák között a musical nem szerepel az Oscar-díjért folyó versenyben. Annak tehát nincs akadálya, hogy az 56 csepp vér induljon az amerikai produkciók között, akár több kategóriában is, ugyanis teljesítette a nevezési feltételt, de az kizárt, hogy musical kategóriában szálljon versenybe.

Az 56 csepp vér című musical filmbemutatója áprilisban volt Budapesten. A forgatókönyvet Pintér Tamás ötlete, Horváth Péter színműve alapján Bokor Attila és Réz András írta. A főbb szerepekben Kaszás Attila, Palcsó Tamás, Veres Mónika és Alföldi Róbert látható. A zenét Mihály Tamás, a darabot és a dalszövegeket Horváth Péter írta. A filmet rendezte Bokor Attila.
Forrás: FH