A kiszámíthatatlan western hős

Szombaton este 9 órakor kezdődik az Első Magyar Rock DJ Párbaj a Wigwamban a Pont FM társrendezésében. A párbaj kapcsán először Szekeres András a Junkies és a Stereomilk tagja mesélt zenei múltjáról és a szombat estére való készülésről.

Ha léteznek egyslágeres zenekarok, akkor biztos vannak egyzenekaros emberek is. Szekeres Andrásra ez egyáltalán nem igaz: karrierjét az Onixban kezdte, majd folytatta a Junkiesban. Jelenleg mellette csinálja a Stereomilket, sőt most éppen Oasis tribute zenekarban próbálja ki magát.

Junkies
Kis hazánk egyik legszínesebb zenekara, a glam kinézetéről és profi, lelkes, slágeres punkmetáljáról híres Junkies együttes.

A megalakulás teljesen más felállásban történt. Volt régen egy Jack Daniel's nevű zenekar, ahonnan kiszálltak zenészek, és csak egy eredeti tag maradt benne, Somogyi Csaba gitáros, aki próbálta újjáéleszteni az együttest. Hozzá csatlakozott Barbaró Attila, valamint egy dobos és egy gitáros (Csordás Tibi) barátja.

Ez 1992 végén, '93 elején volt. El is kezdték csinálni számokat, és felvették az elso anyagukat, ami RockandRoll címmel jelent meg, kazettán. Az már Junkies néven jött ki, mert gondolták, ez már nem igazán Jack Daniel's, és inkább kitaláltak egy új nevet. A felvételek alatt is voltak tagcserék, például a dobos kiszállt, és akkor jött a képbe Jódli, aki korábban a Jack Daniel'sben dobolt. Jódli után ismerkedtek meg Rikivel, aki akkor tért haza Amerikából. Összebarátkoztak, így o lett a basszusgitáros. A kazetta '94 áprilisában jelent meg, viszont utána problémák akadtak Tibivel, főleg zenei jellegű nézeteltérések. Ekkor jött András. De utána nem sokkal a gitáros srác, aki végül is az egészet alapította, szintén kilépett. Idősebb is volt náluk, és ez az új irányvonal, amit a mai napig is csinálnak, nem igazán jött be neki. Onnantól kezdve (immár négy tagú bandaként) számítják az együttes létrejöttét, és el is készítették hamarosan a Káros az egészségre című kazettát.
forrás: junkies.hu
A párbaj kapcsán mikrofonvégre fogott énekessel nemcsak a szombat este volt a téma, hanem eddigi zenei pályafutása is. Szekeres András először zenei gyerekkoráról beszélt: az apja basszusgitáros volt, tőle „kapta” a Rolling Stones, a Beatles és a Led Zeppelin szeretetét. Első - még walkman-es - sztereó élményét a Queenhez köti. Talán ebből is látszik már, hogy a rockzenén belül nehezen kategorizálható zenészről van szó.

17 évesen az Onix zenekarral került bele igazán a magyar rockzene vérkeringésébe. 1994 nyarán, bár nem szerette volna cserbenhagyni társait, de kihagyhatatlan lehetőség lépett az életébe: a Junkies együttesébe hívták az éppen énekes gonddal küszködő zenészek. Bár stílusilag volt különbség a két zenekar között, az Onix durvább metálosabb muzsikájából könnyen átszokott a Junkies punkosabb szólamaira.

Aktuális zenei inspirációként a briteket emelte ki Szekeres András, többek között például nagyon várja az új Coldplay albumot. Ezenkívül aktuális zenekarai mellett félig viccből Oasis tribute zenekart is „összehozott” a magyar zenei élet más neves résztvevőivel, ami a Sisao névre hallgat. A maratoni „feldolgozás-zenekar” fesztiválon is felléptek. Persze nem úgy kell ezt elképzelni, hogy mostantól úgy fog fésülködni, mint Liam Gallagher (az Oasis énekese), vagy hátratett kézzel énekelne. Nem feltétlenül a siker a cél: addig zenélnek együtt és olyan keretek közt, ameddig örömet okoz.

A Junkies melletti másik nagy zenekar, ami Szekeres András nevéhez fűzödik a Stereomilk.
Saját elmondása szerint az együttes véletlennek köszönheti a létét. Bérczesi Róbert (a Hiperkarma énekese) kérte meg, hogy írjon egy dalt a zenekar első albumára, így született az Erdő című szám, és ezzel kezdődött a Stereomilk története. Az énekes elmondta, hogy elég sok olyan zenei ötlete is született az utóbbi években, ami nem fér bele egyértelműen a Junkies által képviselt zenei vonalba, vagy csak nagyon erőltetett módon. Ezeknek a daloknak ad teret a Stereomilk, ami kicsit lágyabb, dallamosabb vonalat képvisel. Csúnya szóval akár azt is mondhatnánk, hogy populárisabb.

Ha már szóba kerültek a számok András beszélt dalszerzési szokásairól is. Eléggé rapszodikus folyamatról van szó, ugyanis egyes időszakokban, szinte ömlenek belőle a dalok, viszont van olyan is, hogy egy-két hónapig kerüli az ihlet.

Az minden kétségen felül áll, hogy nehéz dolga lesz annak a lemezlovasnak, aki Szekeres Andrással kerül szembe. Bár a zenész nem árult el konkrétumokat szombati terveiről, annyit azért mondott, hogy igyekszik olyan számokat játszani, amiket ő nem szokott ilyen rock bulikon hallani, pedig nem lenne rossz.

Stereomilk
Szekeres András (Junkies, ének,) hívta életre a zenekart, először Almási Endre(lásd még: Frenk) került a képbe, majd miután bebizonyosodott, hogy tudnak 1ütt dolgozni, kerestek további három tagot, akik a Galapagos zenekar tagjai közül verbuválódtak, jelesül: Bodó László (gitár), Farkas Csaba (bass), Zaják Péter (dob).
Az együttes 2004 januárjában adta első koncertjét, majd innen rohamléptekkel, elsősorban a Hiperkarma zenekar előzenekaraként (az átfedést, a Hiperkarma első lemeze jelenti, ahol Szekeres András még mint egyszemélyes Milk zenekar, megjelent az Erdő c. számával) támadja az értő zeneszerető közönség hallójáratait. Hivatalos weboldal: http://milk.hu/