Albánia a zsidóság mentsvára

"Albánia volt az egyetlen ország Európában, ahol több zsidó élt a háború végén, mint előtte, pedig 1939-ben elfoglalták az olasz fasiszták, aztán meg a nácik." Ezt Avner Salev, a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékközpont igazgatója mondta Norman Gersh

Az amerikai fényképész a muszlim többségű balkáni államban készített felvételeket azokról, akik a második világháború alatt nemcsak a főváros, Tirana 200 fős zsidó közösségét mentették meg a pusztulástól, hanem több száz jugoszláviai és ausztriai zsidó menekültet is.

"Albániában nem gyűlölték a zsidókat, ezért érvényesült az emberiesség magától értetődő alapelve, hogy segíteni kell a bajba jutottakon, be kell fogadni a menekülteket és felelősséget kell vállalni értük" - mondta Salev. A Jad Vasem új kiállításának megnyitóján megjelentek albániai holokauszt-túlélők és ott volt egyik megmentőjük fia is, továbbá Albánia izraeli nagykövetségének képviselője és Raleb Madzsadle, az izraeli kormány egyetlen arab származású tagja.

Albánia "kis ország nagy történelemmel, éppen úgy, mint Izrael" - mondta a nagykövetség képviselője. Már 2000 ezer éve élnek zsidók az országban, a muszlim albánok pedig a második világháború idején is tartották magukat a "Besa", azaz a becsület, hit, bizalom és az ígéretek betartásának parancsolatához.

"Miért mentett meg az apám egy idegent saját élete kockáztatásával és úgy, hogy közben az egész falut veszélybe sodorta? Azért, mert jámbor muszlim volt. Hitt benne, hogy a mennyországba kerül, ha megmenti egy ember életét" - mondta Enver Alia Sheker, mire a Mexikóban élő Jehoshua Baruschowitz átkarolta. Elmesélte, hogyan ugrott ki az Auschwitz felé tartó vonatból és hogyan fogadta be Alia apja, Enver Sheker és családja. A ház alatti barlangban bújtatták és a családfő akkor sem árulta el, amikor a nácik a falhoz állították és puskatussal verték.

Baruschowitz szerint a Besa általános érvényű princípium túl minden valláson. Azt mondja ki, hogy senki nem okozhat szenvedést másoknak, és az albán társadalomban mélyen gyökerező alapelv ellen még egy olyan brutális és olajozottan működő gyilkoló gépezet is tehetetlen volt, mint a náciké.

A jeruzsálemi Jad Vasem intézet mostanáig 21 ezer 758 nem zsidót tüntetett ki a Világ Igaza emlékéremmel, amiért életük kockáztatásával mentettek meg zsidókat a biztos haláltól. Az Igazak közül 63-an albánok. Az előttük tisztelgő, Besa című kiállítást Jeruzsálem után az ENSZ New York-i központjában is bemutatják 2008. január 27-én, a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából.
Forrás: MTI