Sikertörténet az elmúlt három év

Sikertörténet a többcélú kistérségi társulások elmúlt három esztendeje - jelentette ki Bujdosó Sándor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) szakállamtitkára a IV. Országos Kistérségi Konferencián tartott előadásában hétfőn Miskolc-Lil

A háromnapos konferenciára mintegy 150 résztvevő érkezett az ország szinte valamennyi kistérségéből.

Bujdosó Sándor, az ÖTM szakállamtitkára előadásában elmondta, a "magyar önkormányzati rendszer legnagyobb ellentmondása, a szétaprózódás" motiválta a társulások létrehozását, amelyek az együttműködésre és a térségi összefogásra építenek. Hozzátette: 174 kistérség van az országban, ebből már 166-ban többcélú kistérségi társulás működik, és az újak is jelzik, hogy szeretnék ezt a szervezeti formát alkalmazni.

Úgy fogalmazott, hogy a többcélú kistérségi társulások megalakulása és működése része az önkormányzati rendszer modernizációjának, a reformelképzelések között pedig már szerepelnek a továbbfejlesztésre vonatkozó javaslatok.

A társulások közös feladat-ellátási rendszeréből példaként említette, hogy a szociális alapszolgáltatások területén jelentősen megnövekedett az intézményi társulások száma, és egyre gyakoribbak a többcélú kistérségi társulások saját fenntartásában működő intézmények.

Hozzátette: a közös feladatok között külön szerepet kapott az elmúlt időszakban a közoktatás területe, a 2006-2007-es tanévben például 2057 település részvételével 659 mikrotársulás alakult általános iskolai alsó tagozat-, és 2109 település részvételével 666 mikrotársulás jött létre felső tagozat közös fenntartására; emellett öt iskolát már maga a többcélú kistérségi társulás tartott fenn.

Bujdosó Sándor véleménye szerint a három éve működő többcélú kistérségi társulások rendszerét már lehet és kell is értékelni, ezért hamarosan kérdőíveket küldnek majd a szervezetekhez, amelyeken az adatok mellett kíváncsiak az adott térség véleményére, - mindezt természetesen önkéntes alapon tölthetik ki - emellett ÁSZ-ellenőrzés is kezdődik, hogy megvizsgálják, mennyire hatékony a társulások működése.

Forrás: MTI