Révész és Csapody támadja a kormányt

Büntetlenül lehet csinálni az illegális pártszervezést, ha az MSZP szervezeteiben követik el? - kérdezte Révész Máriusz (Fidesz) hétfőn az Országgyűlésben az azonnali kérdések és válaszok órájában.

Révész Máriusz közölte: kőbányai szocialisták levelezéséből kiderül, hogy a kőbányai beruházásokat elnyerő cégek munkásaikat beléptették az MSZP-be. Mivel az MSZP vezetői nem tettek semmit, a párt helyi tagjai az ügyészséghez fordultak, de az ügyészség "a nyilvánvaló korrupciós pártszervezés" ügyében nem jogosult nyomozni - fűzte hozzá.

Az ellenzéki képviselő azt kérdezte: ha a csalásokat, hamisításokat az MSZP egyik szervezetében követik el, akkor az igazságszolgáltatás tehetetlen?

Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára közölte: az igazságügyi és rendészeti miniszternek konkrét büntetőügyekben az eljárás egyetlen szakaszában sincs lehetősége beavatkozni. Ezek a garanciális szabályok mindenkire vonatkoznak, pártállástól függetlenül - mondta.

Az államtitkár arra kérte a képviselőt, ha olyan tényről van tudomása, ami bűncselekmény gyanúját veti fel, tegyen feljelentést.

Puskás Tivadar (KDNP) azt mondta: múlt héten fél óra alatt ért ki a mentő egy autóbalesethez, a sérült meghalt. Az ellenzéki képviselő szerint ennek egyik oka, hogy megszűnt mindenféle sürgősségi ellátás, és a mentőszolgálatnál csökkentették az autók és a dolgozók számát. Megkezdődik-e végre a sürgősségi ellátás fejlesztése? - tudakolta.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter elmondta: a mentőszolgálatnál a betegszállító kapacitást csökkentették, mert tavaly elindult a mentés és a betegszállítás feladatainak szétválasztása.

Mint mondta, a működési költségekhez a mentőszolgálat kétmilliárd forint többlettámogatást kap az idei költségvetés módosításával. Hozzátette: az Új Magyarország fejlesztési tervben 4,1 milliárd forint lesz a beteg- és a mentésirányítási rendszer fejlesztésére, és források lesznek a sürgősségi ellátás fejlesztésére is.

Csapody Miklós (MDF) a környezetvédelmi tárca álláspontját tudakolta annak kapcsán, hogy védetté kell-e nyilvánítani a Gellérthegyen egy luxusvilla építésekor felfedezett gellérthegyi kristálybarlangot. Mit tesz most a tárca, amikor az építési engedély kiadása törvényes volt? - kérdezte, megjegyezve: véleménye szerint szigorítani kellene a természetvédelmi törvényt.

Kovács Kálmán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára válaszában azt mondta: a hatóság minden esetben egy-két napon belül eljárt, és a jövőben is biztosítani fogja, hogy a barlangba bejárhassanak a kutatók.

Szirbik Imre (MSZP) szerint "két tűz közé" kerültek a keleti megyék. Kifejtette: Dunántúlról és Nyugat-Romániából is innen toboroznak a cégek munkaerőt. Tud-e segíteni a szaktárca, hogy a Magyarország iránt érdeklődő cégek ezeket a régiókat válasszák? - kérdezte.

Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára elmondta: a gazdaságfejlesztési operatív program keretében 2007 és 2013 között 800 milliárd forint lesz támogatásokra; novemberben távközlési infrastruktúra kiépítésére és szolgáltatások beindítására pályázhatnak.

Pánczél Károly (Fidesz) a Csömörnél épülő M0-ás autóútról azt mondta: az út kettévágja a települést, elvágja a község egy részét a 3-as úttól és a gödöllői HÉV-től. Nincs lehetőség sem gyalogos, sem kerékpáros közlekedésre - vélekedett.

Garamhegyi Ábel államtitkár elmondta: tervezési hiba történt, amelynek oka a beruházó és az építési hatóság nem megfelelő együttműködése volt. A gazdasági tárca már foglalkozik a problémával, jövő héten a beruházók egyeztetést tartanak - közölte.
Forrás: mti