Kuba - Magyarország 6:3 - a gyanúsítottak számát illetően

Kilenc gyanúsítottja van a kubai menekültek és magyarok között vasárnap hajnalban történt verekedésnek. A hat kubai és három magyar szabadlábon védekezhet. A korábbi hírekkel ellentétben a verekedésnek nincs életveszélyes sérültje.

A csoportos garázdaság miatt hat kubait és három magyar állampolgárt hallgattak ki a rendőrök a bicskei szórakozóhelyen történt vasárnap hajnali verekedés és szurkálás miatt. Az eddigi vizsgálatok szerint a verekedők egy magyar nő miatt szólalkoztak össze a bicskei szórakozóhelyen. A veszekedés később folytatódott, amikor a kubaiak megszurkálták a három magyart - mondta a Független Hírügynökségnek R. Szabó Ágnes a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Csathó Barna a fehérvári kórház sajtóreferense a Független Hírügynökségnek elmondta: a három ápolt közül kettő könnyebben, egy súlyosabban sérült. Ez utóbbi sincs életveszélyben, mert a szúrás létfontosságú szervet nem ért. Az állapota stabil.

A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek. A kubaiak azok közé tartoznak, akik néhány hete kaptak menedékjogot Magyarországon amerikai kérésre, és a bicskei befogadó állomáson élnek átmenetileg.

A menekülteket garázdaság miatt nem fogják kiutasítani, mert csak súlyos, szándékos bűncselekmény utáni jogerős bírósági döntést követően lehet valakitől visszavonni a menekültjogi státuszt - mondta az RTL Klub Híradójának hétfő reggeli kiadásában Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója.
Forrás: FH