Bíróság előtt a magyarcsanádi rém

Kedden tárgyalja másodfokon a Szegedi Ítélőtábla annak a fiatalkorú férfinak az ügyét, akit az első fokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság egy tizennyolc éves magyarcsanádi lány megerőszakolása, felgyújtása és meggyilkolása miatt aljas indokból, különös keg

Az 1990-ben született fiút idén júliusban a bíróság halmazati büntetésként nem jogerősen 14 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta. Az ítélet ellen az ügyész a súlyosbítást kérve, a vádlott és törvényes képviselője, valamint védője felmentés, illetve enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést.

Az elsőfokú ítélet szerint az ügy sértettje 2006. július 19-én este lakóhelyéről, Magyarcsanádról Makóra utazott, hogy barátjával találkozzon. Együtt töltötték az estét, s eközben összefutottak a vádlottal, akivel hármasban egészen másnap hajnalig beszélgettek. A lány barátja 3 óra 45 perckor közölte, 4 órától egy ismerősével horgászni megy, s mivel késésben van, megkérte a vádlottat kísérje el barátnőjét a buszpályaudvarra, ahonnan hazamehet.

Amikor a társaság 4 óra után különvált, a vádlott rávette a sértettet arra, hogy kerékpárral menjenek ki egy, a város határától mintegy 7,7 kilométerre lévő helyre. Itt a fiú pontosan nem meghatározható módon erőszakkal közösült a támadás ellen védekező sértettel, akit ezt követően megkötözött. Ezután kerékpárjával visszament Makóra, ahol motort vásárolt, s ezzel elhajtott egy benzinkúthoz, ahol 7 óra 55 perckor kétliteres flakonba több mint másfél liter benzint tankolt. Ezzel visszatért a lányhoz, leöntötte benzinnel, és meggyújtotta áldozatát. Attól tartott, ha életben hagyja a lányt, az elmondja a vele történteket. Ezt megelőzően elvette a lány ékszereit és telefonját, majd magára hagyta az összekötözött, magatehetetlen, felgyújtott sértettet, és visszatért Makóra.

Amikor a kötelékek részben elégtek, a lány kiszabadította magát, és segítségért indult. Mintegy ötszáz métert megtéve találkozott három, hagymaföldön dolgozó emberrel, akiknek el tudta mondani hol lakik, hogy hívják, s azt, hogy korábban egy barátjánál volt Makón. Majd így foglalta össze a vele történteket: "megerőszakoltak, elraboltak, megkötöztek és felgyújtottak".

A lányhoz mentőt hívtak, akik előbb a szegedi klinikára, majd a budapesti Szent István Kórház égési és plasztikai sebészeti osztályára szállították, ahol augusztus 10-én elhunyt - áll az elsőfokú ítéletben.
Forrás: mti